A regény előző része itt olvasható.
A karácsonyt Éva összeszorított fogakkal csinálta végig. Mosolygott anyjáéknál, ahol Laci előző házasságából született gazdag, elkényeztetett gyerekei és unokái körül forgott minden, és ahol csak a Gézával váltott sokatmondó pillantások, meg a tényleg jól sikerült puncs adott némi enyhet. Mosolygott apjánál is, aki ezúttal az ünnepre való tekintettel már ebédidőben sem volt színjózan, bár becsülettel igyekezett tartani magát, és ami igazán jól esett Évának: szemmel láthatólag őszintén örült az ajándéknak, ami egy számítógépre telepíthető szótárprogram volt. Nem a legfrissebb verzió, de apja kőkori operációs rendszerrel üzemelő gépére éppen ez kellett.
December 26-án délelőtt tízkor Éva a Balaton felé tartó vonaton ült, és azt érezte, ez a legjobb dolog, ami az elmúlt néhány hétben történt vele. A kocsi nem volt éppen üres, mert a gyér munkaszüneti menetrend és a vidéki rokonoknál esedékes karácsonyi ebéd miatt sokan választották ezt a járatot, de kellemes meleg és ünnepi hangulat uralkodott, a szokásos kolbászos szendvicsek helyett szinte minden utas táskájában csillogó papírba csomagolt ajándékok. Székesfehérvár után még a hó is szállingózni kezdett, és ez tényleg több volt, mint amit bárki a karácsonytól várhat. A csatlakozással sem volt semmi probléma, és mire harangoztak, Éva a jól megérdemelt török kávét kortyolgatta, a kultúrák békés egymás mellett élése nevében svéd sáfrányos kaláccsal. A konyha meleg és szegfűszegillatú, a sparhelten többféle étel, Pipi néni pedig olyan jókedvű, amilyennek rég nem látta.