A regény előző része itt olvasható. 

Délelőtt tíz órakor a kávédaráló hangja jelezte, hogy a hajnalban fekvőknek is ideje felkelniük. Noéminak ez már a második kávéja volt. Kint kellemetlenül esett az eső, minden kültéri programot lehetetlenné téve. Az álmos és gyűrött genealógussal éles kontrasztban a nő tiszta és jó szagú volt. Sötét színű, szűkre szabott, de meglehetősen kivágott ruhát viselt, élénk mintájú harisnyával. Kihasználta azt a rövid átmeneti időszakot, amikor a kezdődő terhesség már kigömbölyítette a melleit, de a hasán még nem hagyott egyértelmű jelzést.

- Az elegancia gondolom, nem nekem szól? – kérdezte Bottyán lemondóan.

- Neked is, de sajnos nem csak neked. Reggel kaptam egy sms-t, hogy csak mára tudták egyeztetni azt a megbeszélést, amin a nyári őrségi napokat készítjük elő. Szóval mindjárt el kell mennem. Tavaly volt némi ügyetlenkedés, helyesírási hibák, szerencsétlen mondatok a kimenő repi anyagokban, úgyhogy idén engem kértek meg, hogy az írásos anyagokat rakjam össze. Így viszont ott kell lennem az összes megbeszélésen, ahol arról egyezkednek, hogy inkább kaszákat, tilolókat, köcsögöket vagy kisvonatokat mutassanak-e a turistáknak. Félek, hogy elhúzódik, van kaja a hűtőben. Neheztelsz Árpi?

- Ha megígéred, hogy soha többet nem szólítasz így, akkor nem.

Noémi a szokásos kislányos kacajával jutalmazta a választ, majd, mivel lehetett egy kis lelkiismeret furdalása, megkérdezte: - Tulajdonképpen mit interneteztél egész éjszaka, ahelyett, hogy nyugodtan mellettem feküdtél volna?

Bottyán egy pillanatig csendben volt, nem tudta eldönteni, hogyan válaszoljon a nő kétértelmű flörtölésére. Aztán az unalmasabb megoldás mellett döntött:

- Nem volt olyan könnyű nyugodtan feküdni melletted. Dolgoztam. És ezúttal jutottam is valamire. Mikor is indulsz?

Volt még egy órájuk, amit Bottyán arra használt, hogy részletesen elmagyarázza, mit talált az éjszaka. Beszéd közben maga is jobban végig tudta gondolni, milyen további kérdések következnek az új eredményekből.

- Az biztos, hogy ez a levél valódi. Kizártnak tartom, hogy a 19. század végén Thaly, vagy bárki más ennyire ügyesen hamisított volna. Ollózni tudtak, másolni is, de egyszerűen nem volt annyi nyelvérzékük meg történelmi ismeretük, hogy tökéletes hamisítványokat hozzanak létre. A titkosírásokban sem voltak jók, Thaly egy csomót kiadott nyomtatásban, el is rontotta őket, nem hiszem, hogy maga meg tudott volna szerkeszteni egy ilyet. Valami más oka van, hogy a levél ilyen jó állapotban van. Talán gondosan őrizték, talán hozzá sem értek háromszáz éve, és csak most került elő valahonnan.

- Valami titokzatos arisztokrata könyvtárából, mi?

- Nem, ilyesmi csak a könyvekben van.

Noémi udvariasan vetett egy pillantást a levél átiratára a képernyőn, miközben különféle mappákból összeszedte a közelgő megbeszélésre szükséges anyagokat.

- És mi az a néhány szám, ami megmaradt?

- Hát ez az. Ezek olyan számok, amelyeknek a jelentését akkor sem tudom, ha megfejtem a betűket. A háromjegyű számok neveket jelentenek. Az én kérdésem, hogy ki a 412? Ő az áruló. De minek az árulója? Ezt csak akkor tudom meg, ha megtalálom a kódkönyvet, ami alapján titkosították a levelet. Ez a következő rejtély, amit meg kell oldanom – mondta Bottyán hátradőlve. Örült, hogy a maga számára is sikerült letisztáznia, hol tart.

- Korábban egy kiadó marketingese voltam – kezdte Noémi. Bottyánt kicsit bosszantotta, hogy ennyire off-topic szól hozzá az ügyhöz. – Sok reklám projektben vettem részt, rengeteg rejtvényt gyártottunk. Az volt az alapszabály, hogy némi google keresés árán megoldhatóak legyenek. Az olvasóknak így volt sikerélményük.

- Félek, hogy ez régebbi rejtély annál, hogy a google segíthetne. Aki ezt összerakta, az nem ismerte az internetet.

- Aha, igen, persze. Ezt a hangot már ismerem. Pont így beszéltél, amikor azt mondtad, hogy nem lehet megfejteni a levelet. Aztán mit is csináltál fél éjszaka? Ha kicsit komolyabban vennél, nem bénáznál annyit. – Noémi belebújt egy könnyű őszi kabátba, felkapta a kocsikulcsot az asztalról, megállt az asztalnál ülő, teljesen paff Bottyánnal szemben, majd fölé hajolva puszit nyomott a homlokára. A kabátja közben szétnyílt. A férfi nem bánta volna, ha még egy kicsit ebben a testhelyzetben marad, de sajnos a pillanat – ahogy a pillanatok szokták – gyorsan elmúlt, Noémi kinyitotta az ajtót, majd kilépett az esőbe.

Bottyán egyedül maradt a titkosírásokkal kapcsolatos gondolataival és a Noémivel kapcsolatos vágyaival. Komótosan nekilátott a napnak. Lezuhanyozott, megreggelizett, és miközben egy közeli templom fél tizenkettőt kongatott, készített egy második kávét magának. Alaposan felgőzölt tejet öntött rá, felvett egy pulóvert, majd kilépett a tornácra dohányozni és gondolkozni. Negyed órán keresztül nézte az esőtől áztatott mezőt, a falu üres utcáit, és közben terveket kovácsolt.

Visszatért a házba, letakarította az asztalról a reggeli maradványait, felnyitotta a laptopját. Megválaszolt egy pár e-mailt, majd a google képkereső felületére beírta Noémi nevét. Rengeteg fényképet talált különböző Farkas Noémikról, de ezek közül csak kevésen volt éppen az ő Noémija. A facebookos fotókat már ismerte, ezen kívül csak egyet talált, amelyen a nő éppen a Szentgyörgyvölgyi polgármesterrel fog kezet. Vagy öt évvel korábban készülhetett, jó kép volt. Mégis együtt kellett volna maradni?

Kis merengés után Bottyán végre megemberelte magát, és olyan szavakat írt be a keresőbe, mint Ocskay, titkosírás, kódtábla, és levél. Különféle kombinációkban próbálta a szavakat, de vagy nem jött ki semmilyen eredmény, vagy túl sok minden jött egyszerre. Egy órát eltöltött ezzel. Mégiscsak nekem lesz igazam, semmi értelme a google-től várni a megoldást. Noémi bocsánatot kérhet! Elkezdte lecsukogatni a megnyitott ablakokat a böngészőben, amíg el nem jutott a Farkas Noémis képekig. Most azonban nem nézte sokáig a fotókat, hanem gyorsan beírta a jól ismert Ocskay levél első sorát a google-be. Semmi nem történt. Most beírta azt, hogy Laszlo de Ocska, és a levél dátumát: 1708. augusztus 15. A képtalálatok közt volt egy ócska lavór, egy öregember, és egy villamos.

Bottyánt most nem nagyon érdekelte, hogy került ide a villamos, egy hirtelen ötlettől vezérelve inkább beírta a kódtábla első szavait:

„278, Bécsi Udvar, 327, Bercsényi, 401, Palatinus, 490, így”

Megindította a keresést. Az első kép rögtön ismerősnek tűnt. Ráklikkelt, hogy kinagyítsa, de közben már pontosan tudta, hogy az Éva féle kódtábla fényképét látja. Visszatért az éjszakai izgatottsága, Megint nyomon volt.

Most már biztos: Noémi boszorkány! Esetleg múzsa. A görögök tudtak valamit, amikor nem csak a költőknek, hanem a történészeknek is rendeltek múzsát, bizonyos Clió nevűt.

A híres internetes használtáru kereskedés, az E-bay oldala nyílt meg. Valaki éppen egy éve, eladásra kínálta a kódtáblát. Feltette a fényképét és részletesen megadta az adatait. Nyolcvan dollárért akarta eladni, de egyetlen ajánlat sem érkezett. Tíz nappal később az aukció lezárult, a levél az eladónál maradt, aki persze anonim volt, csak egy fantázianév és egy e-mail cím jelent meg róla, amelyet gondosan úgy választott, hogy véletlenül se utaljon a személyazonosságára. Bibliophilnek hívta magát az E-bay-en, és az érdeklődőknek, ha lettek volna, a bibliophil2@gmail.com e-mail címről válaszolt volna.

Bottyán a következő órát azzal töltötte, hogy végignézte Bibliophil mind a nyolcvanhárom aukcióját. Kizárólag régi könyveket és kéziratokat kínált eladásra. Különös módon azonban az aukcióinak jelentős része sikertelenül zárult. Bottyán szakmabeliként hamar átlátta, hogy ennek viszonylag egyszerű oka volt. A könyveket túl magas áron kínálta. Egyiknek sem hosszabbította meg az árverését, egyiknek sem nyitott új aukciót, egyszer sem szállította le az árat. Mintha csak megkönnyebbült volna, hogy megtarthatta a kincseit. Talán nem is akarta igazán eladni őket. A genealógusban rokonszenv ébredt a kevéssé hatékony könyvkereskedő iránt. De azon túl, hogy Bibliophil lelki élete kezdett kibontakozni előtte, semmi további részletet nem tudott meg róla, sem azt, hogy fiatal vagy öreg, hogy férfi vagy nő. Azt végképp nem, hogy hol él, és hogy hogyan került tőle a levél a Névedy családhoz. Bibliophilnek a régi könyvek és kéziratok leírásához fűzött megjegyzései technikai részletekre szorítkoztak, nem árult el magáról semmit. Vásárlói visszajelzés csak kettő volt, ami nem meglepő, mert vásárlója is alig akadt. Az egyik ezt írta: Envoi rapide et bien emballé, a másik pedig csak annyit írt: correct shipping. Úgy látszik, amikor gondatlanságból nem árazta túl az eladni valóit, és egy vevő vállalta a reális ár kifizetését, legalább gyorsan postázta az árut.

Bottyán elfáradt. Noémi hívta telefonon, hogy elhúzódik a megbeszélés, nagyon sajnálja, de késik. Inkább ingerültnek tűnt, mint sajnálkozónak. A férfi ledőlt pihenni. Csak egy kicsit akarta behunyni a szemét, de végül legalább két órát aludt.

A történet itt folytatódik.