A regény előző része itt olvasható. 

Reggel kilenc felé járt. Bottyán a tejeskávéját kortyolta az asztalnál, és közben felváltva nézegette a ház berendezését és Noémit, aki a nappalival egybenyitott konyhában készítette elő közös reggelijüket. A parasztház ablakai a felújítás során ki lettek cserélve háromrétegű hőszigetelő ablakokra, így nem volt meglepő, hogy a nő nem fázik kék selyempizsamájában. Praktikus viselet volt, nem áttetsző, anyagában mégis annyira testhez simuló, hogy Bottyánnak felkeltette a figyelmét. Megállapította, hogy egy selyempizsama tökéletesen stílusidegen a vendvidék állattartó-gazdálkodó atmoszférájától, de ezt most a legkevésbé sem bánta. Ahogyan öregedett, együtt korosodtak vele a nőket illető preferenciái. A huszonéves lányokkal már nem nagyon tudott mit kezdeni, a vele egyidős Noémi azonban hatással volt rá. Nem tudta megmondani, hogy pontosan miben állt, de a nőnek volt valamiféle erotikus kisugárzása, amire egyáltalán nem emlékezett húsz évvel korábbi kapcsolatuk idejéből. Talán magabiztosabb lett, talán anyásabb, nehéz volt eldönteni. Mellei kimondottan teltnek tűntek a pizsama alatt, és ez különös kontrasztban állt Noémi korával és egyébként vékony alkatával. Nem tűnt valószínűnek, hogy az alváshoz melltartót hord. A genealógus elhatározta, hogy idővel utánajár ennek a kérdésnek. Hosszú még a hétvége.

Este alig beszéltek. Noémi az útjáról érdeklődött, majd amíg a férfi magába döntött két bögre forralt bort, ő maga összefoglalta pár szóban az elmúlt húsz év eseményeit, de annyira mellékesen, mintha csak az elmúlt hetéről számolna be. Aztán egy arcára adott jóéjt puszival elküldte aludni.

Most reggel, ahogy Bottyán a kávét kavarta, nem tudott visszaemlékezni, hogy szó esett-e férjről vagy valamilyen állandó munkaviszonyról. A ház mindenesetre arról árulkodott, hogy a tulajdonosa nincsen pénzszűkében. De hogy mit dolgozhat, azt az esti bor törölhette Bottyán agyából. Férfinak nem látta nyomát, pedig tekintete hosszabban elidőzött a fogason lógó kabátokon, és a fürdőszobából sem emlékezett elöl hagyott borotvára vagy fogkefére. Igaz, hosszabb kutatást nem szentelt a kérdésnek, valahogy nem tartotta volna illendőnek, hogy benézzen a mosdó feletti tükrös szekrénybe.

- Hol találsz ilyen jó kávét ezen a környéken? – kezdte feltűnés nélkül az információgyűjtést.

Noémi, aki félig a mosogatógépbe hajolva pakolt, a válla felett kiabált ki:

- Nem is itt veszem, Szombathelyre járok be érte. Sokat hozok egyszerre, aztán berakom a fagyasztóba. – Felpakolta az asztalra a sajtot, a pirított kenyeret, a felvágottat, és a lágy tojást, majd széles mosollyal, kedvtelve nézegette Bottyánt. Annyira más, mint Éva, csillog a szeme, folyton nevet, sokat beszél, teli van élettel – gondolta a férfi és maga is elcsodálkozott, hogy miért éppen Évához viszonyítja Noémit. Vajat kent a pirítósra.

- Hogy is mondtad tegnap este, Szombathelyre jársz be dolgozni? Jó sokat vezethetsz…

- Semmi ilyesmit nem mondtam. Nem beszéltem a munkámról. – Noémi megsózta a lágy tojást, és kajánul várta, hogy mit lép erre a férfi.

Bottyán elmosolyodott. A tegnapi magányos kastélyozós nap után kedvére volt, hogy flörtölnek vele. – Na jó, akkor miből élsz? Valahogy nem hiszem, hogy a falu többi parasztházában is padlófűtés van. Örököltél, vagy van egy gazdag jótevőd?

- Ez nem volt kedves – válaszolt a nő, és abból, hogy először nem mosolygott ma, a férfi érezte, hogy túl durván fogalmazott, bár nem értette pontosan, mi lehetett bántó abban, amit mondott.

- Ne haragudj, csak annyira valószerűtlen itt minden. – Maga is hallotta, hogy ez esetlenül hangzik. – Bocsánat, megígérem, hogy ma mindent meg fogok tenni, hogy kiengeszteljelek.

Noémi ezen felhúzta a szemöldökét, de még várt azzal, hogy újra mosolyogjon.

- Na, szóval semmi különös nincsen ebben. A pesti kis lakásom árából bőven kijött ez a ház, a teljes felújítása, átépítése. Itt az iparos munka is olcsóbb, nem kellett spórolnom. Még maradt is pénzem, gondolkozom, hogy vegyek-e egy kis megművelhető földet, amin elgazdálkodom. - Itt Bottyán nyelt egyet, de volt annyi esze, hogy ezúttal csendben maradjon. Noémi átnyúlt a paradicsomért, majd folytatta – Egyébként pedig a munkám ugyanaz, mint ami korábban volt, csak innen intézem. Szélessávú internet kérdése az egész. Könyvkiadóknak dolgozom, könyveket lektorálok, mielőtt a nyomdába mennek. Van egy kis egyszemélyes cégem. Ha akarod, majd megmutatom a weboldalát. A magánéletemről meg majd akkor beszélünk, ha kedvesen kérdezed.

Rövid csend volt, ettek.

- Mindenesetre gyönyörű ez a ház – hízelgett a genealógus.

- Köszönöm. Szeretek itt élni, bár a hétköznapok elég eseménytelenek tudnak lenni. Örülök, hogy lejöttél. Ha akarod, körülnézhetünk a környéken délelőtt. Itt van egy szép református templom, a szomszéd faluban pedig Árpád-kori freskók. Érdekel még a történelem, gondolom. Ha nem félted a cipőd, sétálhatunk az erdőben. Aztán van egy jó, tengeri halas étterem is, oda meghívhatsz ebédelni.

A reggeli után Noémi elvonult összekészülni, de előtte megadta Bottyánnak a házban elérhető wifi jelszavát, hogy a férfi elfoglalja magát az e-mailjével, és ne türelmetlenkedjen. Fél óra múltán farmerban és pulóverben jelent meg, de nem a használt és kinyúlt, hanem a sokba kerülő és szűk fajtából. A férfi megint rajta felejtette a szemét.

***

A délelőtt igen kellemesen telt. Noémi megmutatta a környék nevezetességeit, és közben beszélt a saját itteni életéről, a környező falvakban élő ismerőseiről. Sétáltak, autóztak, történelmi emlékeket néztek, de valójában egymásra figyeltek. A napnak Bottyán számára különös izgalmat adott, hogy sehova nem kellett siettetnie a dolgokat, elég volt fenntartania a jó hangulatot, és türelemmel várni az estét. Fogalma sem volt, hova fognak kilyukadni, de egyre inkább úgy érezte, hogy bárhova is, az nem lesz ellenére. Ahogy sétáltak, annyira közel voltak egymáshoz, hogy még éppen nem ért össze a kezük.

A halétterem jó választásnak bizonyult, bár egyikük sem halat evett. Vadhúst választottak, és egy kevés rozét kortyoltak hozzá. Aztán kávét rendeltek. Ebéd után beültek az autóba, és Bottyán kérésére felvezettek Körmendre, hogy megnézzék a Batthyány kastélyt. Előző nap szerette volna útba ejteni, de már nem maradt ideje. A fél órás autózás alatt egy darabig csak hallgattak és a tájat nézték. A fák az utolsó pillanatig vártak azzal, hogy ledobják a lombjukat, és most valószerűtlenül sokféle színben tarkállottak az út mentén. Amikor ráunt a csöndre, a genealógus pikáns történelmi anekdotákkal kezdte szórakoztatni Noémit, aki lelkes hallgatóságnak bizonyult.

- A körmendi kastély közelében volt régen egy kolostor, botrányos életű szerzetesekkel. Elhanyagolták a misézést, már kora reggel a kocsmában voltak, és sokat nőztek is.

- Nőztek? A szerzetesek?

- Mondjuk pont ez nem is volt annyira kirívó akkoriban. A tizenhatodik században sok plébánosnak volt állandó szexuális kapcsolata, olykor gyereke is. A Vatikáni Titkos Levéltárban fennmaradt egy érdekes történet. Egy Zágráb közeli faluban két szomszéd összeveszett valamin. Szó szót követett, kölcsönösen sértegetni kezdték egymást. Mindketten azzal vádolták a másik feleségét, hogy a káplán szeretője. Aztán az egyik nyíllal lelőtte a másikat. Sokatmondó, hogy éppen a paptól érezték fenyegetve a feleségük becsületét. Ne felejtsd el, hogy ekkoriban kezdődik a reformáció, és a viták korántsem csak a búcsúcédulák körül folytak! Az egyházi erkölcsök sokakat felháborítottak.

Bottyán itt egy kicsit tanárbácsisra kezdte venni az előadást, óvatosan Noémire nézett, hogy nem unja-e, de a nő továbbra is érdeklődve figyelt.

- Általában persze a plébánosok diszkréten nőztek, és a hívek is megértőek voltak, elnézték nekik. Botrány inkább olyankor lett, amikor váltogatták a feleségeket, vagy amikor egy pap férjes asszonyt csábított el. A körmendi szerzetesekkel éppen az volt a baj, hogy elég nyíltan paráználkodtak, a kolostorba is bevittek rossz hírű nőket. A várúr egyszer fogságba is vetett egy ilyen szerzetest, a nőt pedig egész napra pellengérre állíttatta. Talán meg is vesszőztette.

- Miért nem a férfit?

- Hát igen, a szerzeteshez elvileg egyáltalán nem is nyúlhatott volna, mert az egyházi személy volt. A nőt viszont elkergették a városból. Aztán a körmendiek egyre gyakrabban kellett, hogy megbotránkozzanak az iszákos és lusta szerzeteseken. Amikor nem a kocsmában töltötték a reggelt, akkor délben keltek. Ráadásul pénzben kártyáztak és sokszor verekedtek is. A körmendiek rájuk szóltak, de azok csak visszabeszéltek, hogy amilyen kevés pénzt kapnak a polgároktól, nem csoda, hogy nem miséznek. Addig nőtt a botrány, amíg végül az esztergomi érsek kivágta őket a kolostorból, és a ferenceseket hívta oda. Éppen innen tudunk az egészről. Ugyanis a szerzetesek fellázadtak, és a pápához fellebbeztek, aki vizsgálatot rendelt el, és ennek megmaradt a jegyzőkönyve. Jó kis történet!

- Sokszor járok Körmenden, nem is emlékszem kolostorra.

- Hát ez az! Összedőlt. A szerzetesekkel is az volt a baj, hogy elhanyagolták, nem javítgatták. A piactér mellett állt, a polgároknak kínos volt, hogy ennyire hagyták leromlani. De aztán a ferenceseknek sem volt pénze fenntartani, pár évvel később szépen itt hagyták.

- És te miért foglalkozol helytörténettel?

- Igazából véletlenül. A helyzet az, hogy az érsek, aki kirakta a szerzeteseket, nem akárki volt. Maga a híres Bakócz Tamás. És Körmend az ő saját birtoka volt. Bakócz eredetileg nem is volt igazi nemes, jobbágy családba született, aztán egyházi karriert csinált, nagyon meggazdagodott, elég sok földet kapott. Majdnem pápa is lett egyébként, de aztán más futott be helyette, egy fiatal Medici. Ez egy külön érdekes történet, ez a Medici X. Leó néven lett pápa, és azzal vált híressé, hogy marha sok pénzt költött kultúrára, ő fizette Raffaellót, Michelangelót, és ami szerintem a legfontosabb, felújíttatta a Vatikáni könyvtárat, egy csomó kézirattal gazdagította. A Vatikáni gyűjtemény ma is az egyik legizgalmasabb könyvtár. – Bottyán hangja meghatottá vált, ahogy a kéziratokról beszélt – De térjünk vissza Körmendhez! Lehet, hogy ez a Medici pápa éppen azért rendelete el a kolostori ügy kivizsgálását, hogy Bakócznak egy kissé betegyen. Nem nagy sikerrel, mert a perben az összes tanú a barátok ellen vallott, és persze minden úgy történt, ahogy Bakócz akarta: a botrányos szerzetesek mentek, a ferencesek jöttek. Lehet, hogy nem lett pápa, de Magyarországon az történt, amit ő akart.

- Bakóczról hallottam, de nem tudtam, hogy errefelé élt.

- Nem is nagyon, mert főleg Esztergomban volt érsek, de legszívesebben Rómában kavart. Viszont errefelé, Vas megyében is szerzett birtokokat. És itt jövök én a képbe. Bakócznak akkora befolyása volt, hogy elérte, halálával ne szálljon az egyházra a vagyona, hanem a családja örökölje. Neki persze nem volt gyereke, ez egy érseknél furcsa is lett volna, így minden az unokaöccséé lett, Erdődy Péteré. És hát innen származik az az Erdődy család, amelyik a magyar történelem egyik legfontosabb arisztokrata családja volt.

- Ezeknek nézted a kastélyait?

- Igen. Monyorókerék már az első Erdődyeknek a központja volt, Vasvörösvár is az övék lett, Körmend igazából csak másodlagos volt nekik, el is adták idővel. A család a történelem folyamán egyre fontosabbá vált, házasodtak a Rákócziakkal, a Széchényiekkel, meg másokkal, nem kispályáztak.

Bottyán lelassított, beértek Körmendre. Átzötyögtek egy vonatsínen.

- Vörösváron több főnemes is el van temetve.

- Te jó ég! Végignézted a temetőt is?

- Persze. A funerális emlékek a genealógia egyik legfontosabb forrásai.

- Tessék?

- Családfakutató vagyok. Síremlékekről és sírkövekről pedig genealógiai adatok egész sokaságát lehet leolvasni. A szorgalmas kutató nemcsak levéltárba, hanem temetőbe is jár.

A történet itt folytatódik.