A regény előző része itt olvasható.

Az esőáztatta sírok közt botladozva azon gondolkozott, mennyire megszokta, hogy míg anyai felmenőinek sírját rendszeres időközönként meglátogatja, kidobálja róluk az elszáradt virágokat és faleveleket, és hoz friss virágot, meg halottak napján mécsest, addig apja rokonságáról azt sem tudja, hol nyugszanak. Ha a családomra gondolok, majdnem mindig csak anyám családja jut az eszembe, pedig ott van apám családja is. Ők miért nem olyan fontosak nekem? Nem rájuk hasonlítok. Túl hangosak, túl vidámak nekem. Aranyosak, de semmi közöm hozzájuk. Ők aztán biztos nem bajlódnának azzal, hogy a család múltjában vájkáljanak és azon idegeljék magukat, hogy mit csináltak sok évvel azelőtt a felmenőik. Igaz, hogy nem is titkolózik senki semmiről, nagyon is nyíltan kimondják, kinek milyen hülyeségei vannak vagy voltak.

Jó lenne ilyennek lenni néha! Kevesebbet agyalni és problémázni. Végtére is semmi nem akadályozza ebben. Valahol benne is meg kell, hogy legyen az erre való képesség! Mit csinált volna rég halott apai nagyapja vagy valamelyik dédapja, ha váratlanul terhesen állít haza a lánya? Évának tulajdonképpen fogalma sem volt, kik lehettek ezek az emberek. Úgy képzelte, egy kiadós ordítozással és némi kisfröccsök feletti tanakodással biztosan megoldották volna a váratlanul érkező trónörökös problematikáját is, és a kisgyerek szépen felnőhetett volna az unokatestvérekkel, nagybácsikkal és nagynénikkel együtt. De hogy eltüntetni? Ilyen biztos nem jutott volna eszébe senkinek. Nem is lehet egy gyereket csak úgy eltüntetni. Ha meghal, az más.

Éva a nedves sírkő szélén ülve egy korhadt ággal kapargatta a mohás részeket a síremlékről. Kicsit túl praktikus volt a kisbaba halála a dédpapának, nem? Lehet, hogy benne volt a keze a dologban? Meg biztos nem ölte, persze. De hát csak tőle tudta Pipi néni, hogy meghalt, lehet, hogy ez igaz se volt. Lehet, hogy árvaházba került. Felnevelték az apácák. Vagy örökbe fogadta valaki. Valaki, aki még külön örült, mikor az apácák titokban megsúgták neki, jó házból való, bajba került úrilány gyerekét kapja, nem valami cselédlány butaságának gyümölcsét. Miért ne lehetett volna így. Ki lehet az ilyesmit nyomozni? Majd megkérdezi Bottyánt, ha legközelebb látja. Úgyis azon töprengett, vajon az apja örülne-e egy családfának. Bottyán hamar összerakja az ilyet, meg tud lenni annyi idő alatt, ami karácsonyig vissza van.

Éva nagyon szerette az apját, de az utóbbi hónapokban keveset látogatta és még kevesebbszer hívta telefonon. Pedig apja rossz passzban volt, sok kifutóban lévő munkával és kevés újabb megrendeléssel, és ahogy mindig, ebből most is az lett, hogy már délután hatkor sem lehetett úgy rátelefonálni, hogy teljesen józan legyen. Amíg együtt élt Éva anyjával, ilyen probléma nem volt. Éva sokáig drukkolt, hogy apja találjon végre magának egy rendes nőt. Csak így, egyszerűen, egy rendes nőt, hogy ne legyen olyan feneketlenül boldogtalan a lazaság és gondtalanság álarca mögött, és ne kelljen néhány naponta újabb üveg töményt venni. És még a karácsony is közeledik, az mindig rosszabb ilyen szempontból. Éva máskülönben sem nagyon szerette az év végi ünnepeket, a kötelező ajándék-körökkel, a családi asztal körüli feszengéssel, a túl sok étellel és édességgel. Mindegy, ennél rosszabb már nem nagyon lehet. Szilvi bepasizik és gyereket vár, apja idén sem talált normális nőt, Géza nyilván csak egy estére jön haza, anyjáéknál ott lesz Laci rémes pereputtya. Majd lemegy Pipi nénihez hosszabban. És felhívja Bottyánt a családfa miatt.

Végül nem hívta fel. Bottyán telefonált rá, sok hét hallgatás után, valami lehetetlen időpontban. Évának nagyot dobbant a szíve, mikor meglátta a számot a kijelzőn. Álmomból riadtam fel, azért. Hogy lehet ilyenkor telefonálni? Furcsán zavarban volt, miközben Bottyán feltett pár kérdést, amikre válaszolni éberebb állapotban sem tudott volna. A férfi hangja is csalódást keltett benne, teljesen kiveszett belőle a nyáron már megszokott kicsit személyesebb hang. Lelkesnek tűnt, de valahogy nagyon távoli volt a hangja. A vonal is rossz volt, talán azért. Éva mindenesetre az apai családfa ügyét nem említette meg. Nyilván felhív hamarosan, majd akkor. Csalódott volt. A rövid beszélgetés után nem tudott visszaaludni, csak mászkált a lakásban, bekapcsolta a tévét, elkezdett nézni egy kosztümös angol filmet, takaróba burkolózott, mert fázott, aztán mégis hozott magának egy nyárról maradt csokis jégkrémet a mélyhűtőből. Émelyegve feküdt le kettő után.

Teltek a napok, Bottyán persze nem telefonált, Szilvi persze lemondta a mozit, jöjjön fel inkább Éva, éppen főznek Petivel. Éva nem ment, helyette hajnalig netezett, némi lelkiismeret furdalással rendelt magának két új ruhát egy német online áruházból, aztán gasztroblogokat olvasgatott, hozzávalókat írt össze, karácsonyi menüt tervezett, végül másfél órán át olvasgatta, mi történt kedvenc blogjain az elmúlt hónapokban. Alig várta a hétfőt, hogy mehessen dolgozni. Ott legalább minden rendben van. Mikor a lassan szokásos hajnali kettőkor a kikapcsolás előtti utolsó email ellenőrzést tartotta, kapott egy üzenetet a főnökétől. Éva, beszélnünk kell. Holnap tízre bejövök. Basszus, gondolta Éva, valami gáz van.

  ∗∗∗

Kedves Kamilla!

Mi újság veletek? Olyan régen nem írtál. Nem jöttök haza az ünnepekre? Olyan jó lenne találkozni! Én sem írtam, tudom, ne haragudj, de ősz elején annyi minden történt, hogy azért nem volt időm, az utóbbi időben meg annyira semmi, hogy nincs is miről írnom.

Képzeld, én is elmentem családállításra és szerintem is borzasztóan érdekes! Számomra egészen megrázó élmény volt, nem is számítottam rá, hogy ennyire. Nehéz elfogadnom, hogy valami úgy működjön, hogy az ember egyáltalán nem érti, mitől.

Máskülönben az van, hogy nem kapta meg az alapítvány a jövő évre pályázott pénzt a svájciaktól, úgyhogy most nagyon bizonytalan minden. Ráadásul Robi, a főnököm hamarosan elhúz az USA-ba. A felesége dolgozik ott, már egy éve, az anyabankjánál, vagy minek nevezik az ilyet, és nagyon rosszul viselik a külön létet, úgyhogy most véget vetnek neki, inkább felmond az itteni állásában és majd lesz valami. Ami azt jelenti, hogy egy időre valószínűleg lehúzzuk a rolót, mert momentán nincs senki, aki átvegye a dolgokat, ez meg nem olyan, amit emailen lehet intézni. Én pillanatnyilag nem aggódom, nálunk mindig az volt az elv, hogy aki állásban van, az csak akkor tud normálisan dolgozni, ha nem kell napi szinten a megélhetéséért remegnie, úgyhogy hat hónap előre mindig biztosítva van, most is. Szóval nyár elejéig még biztos nem kopik fel az állam, csak munka lesz kevesebb, meg új projektbe nem fogunk egyelőre, a már futó dolgokat kell csak menedzselni, elég kényelmes életem lesz januártól.

Mára ennyi. Írj pár sort, ha tudsz!

Éva

 ∗∗∗

Szia Éva, de jó, hogy írtál. Én itt vagyok teljesen elhavazva így az ünnepek előtt, még sehol egy ajándék, folyton beteg valamelyik gyerek, már azon gondolkoztam, szerezni kellene egy bébiszittert, mert lassan már kaját venni sincs alkalmam. Na mindegy, szokásos nyavalygás, bocs. Te viszont vidámnak tűnsz, ahhoz képest, hogy ez azért ijesztő lehet. Vagy neked nem gáz, hogy így tök bizonytalan az élet fél év múlvától? Igaz, addig még annyi minden történhet. Mi most nem megyünk haza karácsonyra, Martinnak rengeteg a munkája, azért vagyunk ilyen rémes állapotban, mert más években azért mindig be tudott segíteni már így az ünnep előtt, de most semmi, még a két ünnep közt is dolgozni fog, szóval esély sincs rá. Anyám persze kiakadt, mert ő a karácsonyt csak otthon tudja elképzelni, pontosabban a dédszüleimtől örökölt kőszegi házban, ahol mindenszentekkor járt utoljára, nem is fűti fel, csak két nappal karácsony előtt, és ezért rémálom az egész, mert minden nedves és dohos, és legalább egy hét, míg normalizálódnak az állapotok, épp, mire jöhetünk el. Na, idén ez nem lesz, nem nagy kár érte… Martin családjánál ünnepelünk, meg magunkban. Te figyelj, nincs kedved meglátogatni minket? Martint nem is fogom látni január közepéig, ezt előre megmondta, most se jut haza kilenc előtt egyik nap se, időm, mint a tenger. Itt nincs nagyon hideg ilyenkor, simán ki lehet mozdulni, persze ha nem beteg valaki. Gondold meg!

K

 ∗∗∗

Kedves Kamilla!

Gondolkoztam a dolgon, szívesen meglátogatnálak, de most ez nem fog menni. Nem mintha a karácsonyi családi mizériát én annyira bírnám, de 26-tól vidékre megyek a nénikémhez, ezt már hetekkel ezelőtt megbeszéltem vele, és azt tervezem, hogy ott is maradok pár napig. Kilencven körül van, nem tudom, hány karácsonyunk lehet még együtt, és mostanában elég közel kerültünk egymáshoz, majd elmesélem egyszer, hogyan és miért, de az hosszú. Szóval nagyon köszönöm a meghívást, de ez most nem fog menni.

Éva

 ∗∗∗

Szia Éva!

Persze, megértelek, ez csak egy ötlet volt, hogy gyere, ha már ilyen szabad vagy. Én biztos utazgatással tölteném ezt a pár hónapot nyárig. Vagy legalább egy részét. Hátizsákkal, vonattal, éjszaka, egyedül… De jó lenne! És persze később is jöhetsz, tavasszal, akkor a legjobb biciklizni, sok helyen vannak kisbárányok, meg rengeteg virág, az tényleg csodás. Most viszont ömlik az eső, és nekem tegnap kilyukadt a gumicsizmám, nem tudom, hogy megyek el a pékig.

K

 ∗∗∗

Szia Kamilla!

Ha úgy alakul, szívesen jövök tavasszal, de még nem tudom, mi lesz addigra. Jót nevettem a hátizsákos-vonatos romantikádon! Utaztam én úgy, nem is egyszer, de nem lenne kedvem újrakezdeni. Pályaudvari mosdókban fogat mosni, napokig nem fürödni, örökké koszos cuccokban szambázni és cipelni azt a rémesen nehéz hátizsákot. Na nem, ebből én már kinőttem. Remélem, jobb az óta a helyzet odahaza, majd még írok az ünnepek előtt, írj te is, ha van időd.

Éva

A történet itt folytatódik.