Éva teljesen megrökönyödött, mikor kivette a lapot a postaládából, többször is átolvasta, míg felért a negyedikre. Első gondolata az volt, hogy biztos valami nagy baj van az öregasszonnyal, aztán rájött, hogy akkor egészen biztos, hogy nem őt keresné, különösen nem postai levelezőlapon. Mivel fogalma sem volt, mit akarhat tőle, még ötlete sem, a lap viszont választ igényelt, felhívta Gézát, az öccsét, hogy elmesélje neki és talán megtudjon valamit. Géza örök egyetemistaként most éppen közgazdaságtant tanult egy vidéki, újonnan lett egyetemen, de ideje legnagyobb részében diáklapot szerkesztett (mostanában főszerkesztett), újabb és újabb zenei stílusokban utazó egyetemi zenekarokban nyomult és igyekezett mindezt a lehető legtöbb csajozásra is felhasználni, ami nem igazán jött össze neki. Ebben valószínűleg nem kis része volt első szerelmének, még gimnazista korából, aki folyamatosan jelen volt valamilyen módon az életében. Géza mostanában megfigyelhető, rá amúgy egyáltalán nem jellemző spleen-jének oka is az volt (bár ezt ő soha be nem vallotta volna), hogy Réka – vele ellentétben – nemrégiben megszerezte a második diplomáját és immáron hónapok óta tőle háromszáz kilométerre dolgozott, ami által Géza élete kissé kizökkent normális kerékvágásából. Géza meglepően tájékozott tudott lenni családi ügyekben, Éva soha nem értette, hogy csinálja.

- Szia Géza, Éva vagyok. Ráérsz most?

- Mondjad. Szia. Éppen írok valamit, gyorsan mondjad.

- Kaptam egy lapot Pipi nénitől. Azt írja, látogassam meg. Nem tudod, mit akarhat?

- Pipi nénitől? De miért? És miért téged hívott? – Géza hangja őszintén megbántottnak tűnt. Ő ugyanis tűrhetően jó viszonyt ápolt az idős hölggyel, magához képest rendszeresen látogatta, nyaranta mindig eltöltött nála néhány napot, amikor jókat evett, sokat aludt és le-leruccant a közeli Balaton-partra az éppen aktuális fesztiválok valamelyikére. Ellentétben Évával, aki – ahogy maga is bevallja – tényleg csak sátoros ünnepeken találkozott nénikéjével.

- Fogalmam sincs, épp azért hívtalak, mert te jobban szoktad tudni. Nem tudsz róla, hogy valami baj lenne vele?

- Nem.

- Vagy hogy valami történt vele…

- Nem. Amikor legutóbb nála voltam, minden olyan volt, mint máskor. Ő is, meg minden más is. A kastély egyik szárnyán a tetőt renoválták éppen, ez volt a nagy izgalom.

- De engem most odahívott, hogy menjek le hozzá.

- Hallom, mondtad. Most mit csináljak? Menjél le, hallgasd meg, nézd meg, mi van vele. Az is lehet, hogy kezd kicsit megzakkanni, meg az is, hogy unatkozik. Egy csomó barátnője halt meg tavaly is, már levelezni se nagyon tud senkivel, a falubelieket meg rémesen unja.

- Nem akarsz te lemenni hozzá? Úgyis olyan jól kijöttök…

- Dehogy akarok. Különben is, téged hívott, menjél csak te. Biztos tudja, mit akar tőled. Ha tőlem akarná, engem hívott volna, de nem engem hívott, tehát nem én kellek neki. Menj le, tök jó lesz. Hozhatnál tőle mézes zserbót, pont fogok is Pestre jönni. Mikor is mész?

- Mit tudom én, nem is tudom, megyek-e. … Egyébként mi van veled?

- Semmi, cikket írok. Fáj a fejem. És te?

- Semmi, jól vagyok. Na jó, hagylak, majd beszélünk. Szia.

- Oké, majd hívjál fel, mi lett. Anyáékhoz jössz?

-Még nem tudom. Na szia.

- Szia.