Az áruló neve: 412

A budapesti járat

2015. augusztus 11. - A szerzők

A regény előző része itt olvasható.

A budapesti járat csak délután indult a Fiumicino repülőtérről. Éva és Bottyán az utolsó római délelőttjüket városnézésre szánták. A Via Giulián sétáltak végig, Éva kezénél fogva a parkoló járművek közé húzta a férfit, amikor egy autó – a relatív gyorshajtás fogalmát olaszosan kimerítve – végigdöngetett a szűk utcán.

Átkeltek a folyó egyik forgalmas hídján, majd beálltak az Angyalvár pénztárjához várakozó sorba. A folyókanyart uraló hatalmas, hengerszerű épület, Hadrianus császár egykori mauzóleuma éppen megfelelő méretű látnivaló volt egy pár órás turistáskodásra. Továbbra is kézen fogva felsétáltak a belső, csigavonalban emelkedő folyosón a császár valamikori sírkamrájába, megnézték a börtöncellákat, ahol Benvenuto Cellini, Giordano Bruno, és a szélhámos Cagliostro átmenetileg raboskodott, más, kevésbé neves foglyok pedig éhen haltak, majd felmentek a vár felsőbb részeibe, ahol a zavargások idején vatikáni palotákból menetrendszerűen a várba menekülő pápáknak alakítottak ki szépen kifestett lakosztályokat. Végül nem kevés lépcsőzés után kiértek a tetőteraszra, és a hatalmas arkangyal szobor valamint egy japán turistacsapat társaságában lenéztek a hétköznapi délelőttöt élvező városra.

wp_20140513_005.jpgBottyán már túltette magát a néhány nappal korábbi sokkon. Délelőtti jókedve annak volt köszönhető, hogy bizonyos kérdések felelősségteljes megválaszolását egyszerűen későbbre halasztotta. Vannak pillanatok, gondolta, amikor az embernek nem kell egy tett minden következményét végiggondolnia. A tegnapi este folyamán például több ilyen pillanat is adódott, egy több órás pillanatsorozattá egyesülve közös szobájuk összetolt ágyain.

Most, miközben a város lenyűgöző panorámája előtt egymást fényképező turisták bosszúságára a korlátnak támaszkodva csókolóztak önfeledten, Bottyán arra gondolt, hogy az egyes nyitva hagyott kérdések úgyis meglelik majd a maguk válaszát, akár siettetik őket, akár nem. Abban biztos volt, hogy a világháború óta tartó családi dráma történetének részleteit nagyjából pontosan rakták össze. P.S.T. és Pipi néni megérdemelnek egy kis számonkérést (mennyit kell majd utazniuk az öregekhez!), talán a jogos felháborodását sem kell majd nagyon lepleznie, hogy miért késztették arra, hogy végigbogarásszon egy sor levéltárat, és beutazza fél Európát, miért nem álltak elé őszintén és egyszerűen a mondanivalójukkal. De valójában nem is volt ingerült, ha az elmúlt fél évre és a sok felesleges felhajtásra gondolt. Utálta, hogy manipulálták és irányították, de értette, vagy érteni vélte az öregek motivációit, félelmeit. Talán a túl sok Júlia regényújságot olvasó vadromantikus Pipi néni tervezte ilyen körmönfontra unokája önkeresésének forgatókönyvét, vagy a könyvimádó P.S.T. akarta történelmi kézikönyvek, referenciamunkák és levéltári források közt visszakapni elveszett fiának ismeretlen gyermekét. Vagy talán csak féltek az egyszerű utat választani, és megállapodva arról, hogy a nagybetűs sors és származás titkai szemtől szembe nem átadhatók, mert azokat mindenkinek magának kell megtapasztalnia, inkább összeesküvést szőttek. Kapóra jött nekik az Ocskay levél, hogy Bottyánt mozgásba lendítsék.

Az Ocskay levél, amelynek titka senkit nem érdekelt rajtam kívül, gondolta Bottyán Éva ajkairól lassan leválva, némi sajnálkozással a kéziratos dokumentum iránt. Egyedül én próbáltam megfejteni. Tulajdonképpen majdnem sikerült is, csak egy kód, éppen az áruló neve maradt feltöretlenül. Most már akár meg is fel is törhetnénk, hiszen nincsen többé tétje. Persze el is felejthetjük a levelet, de éppen meg is adhatjuk neki a tiszteletet, hogy lezárjuk a sorsát. Miért ne, gondolta felszabadultan, a szegény levél igazán megérdemli!

Lehet, hogy ekkor már tudta a megfejtést, de az is lehet, hogy tényleg akkor jött rá, amikor egy turista fényképébe beleállva lenézett a vár tövébe, és a part menti forgalmas úton egy pizza szállító furgonra lett figyelmes. A furgon oldalán a PIZZA felirat szerepelt, de az A betű valójában egy pizza szeletet formázó háromszög volt. Azaz Bottyán tulajdonképpen ezt látta:

 

PIZZΔ

 

Hát igen, gondolta Bottyán, így könnyű. Megfordult, elnézett a Szent Péter székesegyház irányába, pontosabban egy kicsit jobbra attól, éppen a Vatikánváros felé, majd megkérdezte Évát:

- Probléma volna, ha a reptér előtt még gyorsan beugranék a könyvtárba? Kircher kódkönyvét kéne megint megnéznem. Csak kikérem, belenézek, és már jövök is. Azt hiszem, rájöttem, ki az áruló.

Éva nem szólt, de látszott rajta, hogy nincs nagyon ínyére a programmódosítás. Szerencsére, mielőtt válaszával csalódást okozhatott volna, Bottyán lenézett az Angyalvár alsó teraszára, és hirtelen rájött, hogy a panorámakávézó éppen annyira megfelel a céljainak, mint a vatikáni levéltár. Feltéve persze, hogy van benne wifi.

- Na jó, akkor üljünk le ott, rendeljünk kávét, én pedig elkérem a laptopodat, és adj nekem öt percet, hogy utánanézzek valaminek.

Az öt percből tíz lett, de csak azért, mert ennyi időbe telt letölteni a wolfenbütteli könyvtár weboldaláról a Kircher kéziratának másolatát. A kódkönyv egyes változatai, mint Bottyán korábban megállapította, azonosak egymással, nincsen szüksége éppen a vatikánira, hogy igazolja a feltevését. A kiürült kávéscsészéket félretolva Éva felé fordította a nő saját ultrakönnyű laptopjának képernyőjét. Két ablakban ott volt megnyitva egymás mellett az Ocskay levél szkennelt változata, valamint Kircher kódjeleinek listája.

- Nézd, - mondta – itt van a kód. 412. Hogy kire vonatkozhat, akkor tudnánk megmondani, ha értenénk az utána álló öt karakter jelentését.

Éva elolvasta még egyszer a jól ismert mondatot:

Minthogy penig az aruló 412, aki more kirceri A23Y4, szotlanul nem maradhattam, penig ngodat szomoritani nem kiuantam.

- Eddig hiába kerestem azt, hogy mi lehet az A23Y4, – folytatta Bottyán. - Kircher könyvében nem találtam. De mi van akkor, jött a nagy gondolat, ha a levél szerzője egyszerűen elírta a kódot? Vagy, ha a kézirat, amelyből dolgozott, rosszul volt olvasható?

2.pngEzután megmutatta Évának a kódkönyv szótár részében a Mexicum és a Mihi mellett a Meus szót, amelynek Kircher egy középen áthúzott háromszöget és a 23-as számot feleltette meg, majd lejjebb görgette az egeret, és az F betűnél a Frigidum és a Fructus mellett rámutatott a Fraterre, amely mellett az Y 4 állt. Az A23Y4, magyarázata, valójában annyi, mint Frater meus, azaz „az öcsém”.

Éva üresen nézhetett, mert Bottyán úgy érezte, folytatnia kell a magyarázatot.

- Ocskay László öccse, pontosabban unokaöccse Ocskay Sándor volt. Őt nevezi László árulónak. Sándor az, aki Lászlót Rákóczi előtt be próbálta feketíteni, miközben ő maga tárgyalt a császáriakkal.

1_1.png- Ezt nem teljesen értem. Végül mégis László állt át, és nem Sándor, nem?

- Valóban. De talán azért, mert rákényszerült. Nyilván elege volt már a szabadságharcból, az örökös hadakozásból és vérontásból, nyilván igaz, hogy nem teljesített néhány parancsot, de valószínűleg eredetileg nem akart átállni. Amikor azonban azt konstatálta, hogy a fejedelem környezetében gyanakszanak rá, potenciális árulónak tekintik, a lefogását fontolgatják, megijedt és megpróbálta tisztázni magát. Valószínűleg úgy gondolta, hogy a terhelő adatok, a császáriaktól érkező levélbeli megkeresések, amelyek az Ocskay nevet említik, nem is rá, hanem az unokaöccsére vonatkoznak. De az is lehet, hogy nem ezért tartotta árulónak a testvérét, hanem azért, mert rájött, hogy Sándor őt rágalmazza a fejedelem előtt. Ki tudja?

- De aztán mégiscsak átállt, nem? – kötötte Éva az ebet a karóhoz.

- Talán rájött, hogy képtelen tisztáznia magát a fejedelem előtt. Talán nem volt biztos benne, hogy hisznek neki. Talán ezt érezte biztosabb módszernek, hogy az átállással őrizze meg a birtokait, nehogy azok az unokaöccse kezébe kerüljenek.

- De nem azt mondtad korábban, hogy amikor elfogták Lászlót, akkor az unokaöcs, Sándor, azért lobbizott, nehogy kivégezzék?

- Igen, de ez jóval később történt. És az igazság kedvéért meg kell jegyezni, hogy Sándor egészen pontosan nem azért lobbizott, hogy a bátyját ne végezzék ki, hanem azért, hogy ne karóba húzzák, hanem lefejezzék. Ez kétségtelenül nagyon szép gesztus volt tőle, de azért nem kell túlságosan meghatódnunk, az örökség szempontjából végül is mindegy volt neki, hogyan távozik a világból a híres bátyja.

- A birtokokért csinálta volna?

- Tudja a fene. Nehéz lehet egy világhírű, zseniális, de némiképp primitív báty árnyékában felnőni. Sándor is katona volt, ő is Rákóczi szabadságáért harcolt, de a nagy babérokat mind a bátyja aratta le, László árnyékában ő szinte láthatatlan volt. Ez persze mind csak spekuláció. A kód megfejtése annyira furcsa és meglepő, hogy nem is venném komolyan, inkább hamisítványnak gondolnám a levelet, ha nem tudnék még egy apró részletről.

- Miről?

Bottyán rámosolygott Évára.

- Emlékszel még Tisza Ilonára, Ocskay feleségére? Gyönyörű szemeiért a brigadéros a legváratlanabb pillanatokban hagyta el a hadszínteret. Ilonát a császáriak átmenetileg foglyul is ejtették, hogy Ocskay harci kedvét csökkentsék. Jó ötlet volt.

- Igen, emlékszem rá.

- Tudod mi lett vele László halála után?

- Kezdem sejteni – mondta Éva, most ő is mosolyogva.

- Úgy van! Pontosan. Sándor feleségül vette.

A felső teraszon megismert japán turistacsoport megérkezett a kávézóba. Hangosan összetoltak több különálló asztalt. Bottyán lecsukta Éva keskeny laptopját, és becsúsztatta a nő táskájába. Felálltak az ablak mellől, és utolsó pillantást vetettek a Vatikánt és az Angyalvárat összekötő falra, amelynek titkos folyosóján a pápák, amikor forró lett lábuk alatt a talaj, a biztonságos erődbe menekültek. Majd elindultak lefelé a lépcsőkön.

- Akárhogy is, - folytatta a genealógus, - Lászlónak több mindene is volt, amire Sándor féltékeny lehetett: hírneve és dicsősége, birtoka, szép felesége.

- És akkor most átírod a történelemkönyveket? – kérdezte kajánul Éva.

A genealógus pontosan emlékezett nyár eleji beszélgetésükre, amikor ingerülten ellenállt Éva naiv felvetésének, hogy valami nagy történelmi rejtély bontakozhat ki az Ocskay múltból. Elmosolyodott.

- Azért nem. Ez tényleg csak spekuláció. De annyit ér, hogy írjak róla egy tanulmányt. Óvatosan persze, több kérdéssel, mint állítással. Ez jó melléktevékenységnek tűnik addig is, amíg az öregekből kipasszírozzuk, hogy mit tudnak az elveszett babáról.

Az „Uscita” feliratokat követve befordultak egy félhomályos folyosóra.

- Árpád!

- Igen?

- Ezt szépen csináltad!

Éva félrehúzta a férfit, és meg sem várva, hogy a sarkukat éppen csak elhibázó turisták eltűnjenek a következő kanyarban, a nyakába csimpaszkodott.

Percekkel később, amikorra kicsókolózták magukat, megjegyezte: - Nem gondoltam volna, hogy ennyi minden kisül abból a kérdésből, hogy anyám családfája visszavezethető-e Ocskayig. Igazából azt gondoltam, hogy ez az egész családosdi hülyeség.

- Én még most is azt gondolom. – válaszolta megértően Bottyán. – Meg azt is, hogy akasztják a genealógus hóhért.

- Tessék?

- Gondold végig! Ha az öregeknek igazuk van, akkor a te anyád családja ugyanaz, mint az én apám családja, nem? – Éva figyelmét nem kerülte el, hogy a férfi sokkal elfogadóbb a rokonság lehetőségével kapcsolatban, mint korábban volt. Mintha ízlelgetné a gondolatot, elpróbálná magában, mi lenne, ha igaz volna. A férfi folytatta.

- A Bottyán ősöket alaposan elhanyagoltam, hiába lett volna szakmai kötelességem komolyan venni őket. Soha nem mentem utána, kik voltak a Bottyán felmenők, hogyan néz ki a családfánk. Erre úgy tűnik, ezt a családot elvették tőlem. De közben kaptam egy másik múltat. Mi mást tehetnék, mint hogy ezúttal komolyan veszem?

VÉGE

Bottyán Árpád és Edelényi Éva története véget ért. A regény teljes egésze olvasható "Az áruló neve: 412" blogon. Ha tetszett, ajánlja ismerősei figyelmébe, írjon róla saját blogján, facebook oldalán vagy kedvenc folyóiratába. A magunk részéről nagyon köszönjük a kitartó olvasói figyelmet!

Üdvözlettel: A szerzők. 

A bejegyzés trackback címe:

http://neve412.blog.hu/api/trackback/id/tr477695388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Huszigabo 2015.08.11. 22:24:41

Jó kis történet, köszönöm. Olvasnék még hasonlókat.

whale256 2015.08.11. 22:24:47

Jó volt, minden rész után alig vártam, hogy a következőt olvashassam. Meg lehet-e tudni valami bővebb információt a szerzőkről?

Dome2x 2015.08.11. 22:24:57

Ja, igen...

Nem kellene valami Epilógust még betenni? Így valahogy olyan... kurta-furcsa a vége, nem?
Persze, ízlések és pofonok... Csak egy ötlet volt. ;-)

kazaki nemjo 2015.08.11. 22:24:59

én még nem érzem teljesnek a sztorit..... nagyon hirtelen van vége...
van másik regényetek? ajánljatok olvasnivalót..

Logar 2015.08.12. 09:06:06

Bravo! Nagyszerű könyv. Azért egy epilógust én is szívesen olvasnék a dologról.
További sikereket.

Estei 2015.08.27. 15:22:05

Gratulálok a szerzőknek és köszönöm!

whale256 2015.08.28. 13:52:45

A szerzők örökre a névtelenség leplébe burkolóznak?