Az áruló neve: 412

Késő este volt, de az olaszok

2015. augusztus 04. - A szerzők

A regény előző része itt olvasható.

Késő este volt, de az olaszok mintha csak most kezdték volna a napjukat. Az étterem sem kiürülni, sem bezárni nem akart. Bottyán és Éva alaposan pokrócba burkolózva a borosüveg közepe táján tartott. A nőnek igaza volt, a helyzet erősen emlékeztetett egy Poirot-féle leleplezős jelenetre.

wp_20141031_005.jpg

- Mindvégig az ellenszenves és nagyszakállú rovnyei könyvkereskedőre gyanakodtam. Bibliophilre. Pedig ott volt a válasz szemem előtt, de mégsem vettem észre. És hagyta, hogy a sötétben tapogatózzak. Még bátorított is, hogy majdcsak rájövök! Mekkora bunkó! Remélem, élvezte, hogy átvert.

- Várjon Árpád, - mondta Éva nyugtatóan. – Várjon. Gondolkozzunk logikusan. Hátha oka volt arra, hogy ne leplezze le magát. Ha jól értettem, nem számított arra, hogy maga egyszerűen bekopog az ajtaján. Ez csak véletlen volt. Azt mondta, hogy a hotel portása küldte hozzá. Saját magától közvetlenül a rovnyei Bibliofilhez ment volna, nem?

- Tulajdonosa volt.

- Tessék?

- A hotel tulajdonosa küldött. Tulajdonosnője pontosabban.

- Most ez nem érdekes - legyintett Éva.

- És ez tényleg véletlen volt, igaza van. Egyszer csak ott találtam magam a rejtély kovácsolójának műhelyében, és nem is tudtam róla. Az íróasztalok, a krémszínű borítékok és igényes, nyilván messziről rendelt levélpapírok és zöld tintás üvegek közt.

- De, Árpád, ha jól értem, amit mondott, akkor ő is meg lehetett lepve. Nem hagyott nyomot maga után, és akkor egyszer csak bekopog a nyomozó az ajtaján, hogy aztán hetekig a házába kutakodjon. Igencsak meg lehetett lepődve.

- Most, hogy mondja, de. Akár meglepődött, akár nem, jól kezelte a helyzetet. De egy sor dolog továbbra sem világos. Vegyük végig tételesen, mi is történt! Úgy kezdődött, hogy az ellenszenves rovnyei könyvgyűjtő, Bibliophil, aki valójában Elderbach, felfedezte, hogy a birtokában lévő könyvsorozat kötésében van egy érdekes Rákóczi-kori kódtábla. Megpróbálta eladni, de nem sikerült neki. Feltette a webre, de talán túl magas árat szabott. Vagy egyszerűen senkit nem érdekelt egy önmagában használhatatlan töredékes forrás. De leginkább az lehetett a kudarc oka, hogy a szíve mélyén nem is akart megválni tőle. Aztán egy pár falura tőle, egy másik magyar könyvgyűjtő tudomást szerzett a dologról, hiszen ismerték egymást, valamelyest tartották a kapcsolatot, meggyőzte róla, hogy eladja neki. Nagyon érdekelhette a kódtábla múltja, mert aztán az egész könyvsorozatot is megvette, amelynek egyik példánya kötéséből a tábla előkerült. Jó, ez eddig oké. Ezután fogta a nehezen megszerzett kódtáblát és az Ocskay levelet, ami ki tudja, honnan volt meg neki, és a kettőt betette az egyik kedvenc borítékjába, megcímezte zöld tintával, és elküldte a maga Pipi nénijének. Névtelenül. Miért csinál valaki ilyet?

Mivel Éva nem válaszolt, a férfi tovább ütötte a vasat.

- Bízhatunk mi ebben a Pipi néniben? Miért gondolja, hogy igazat mondott?

- Magának nem kell bíznia benne. Elég, ha én bízom.

- Éva! – Bottyán ritkán hívta a nevén – Mi a fenéért küldte el P.S.T. Pipi néninek ezt a levelet? És miért nem mondta meg, hogy ő küldte, amikor ott voltam nála? Mintha kíváncsi lett volna, mire jövök rá magamtól. Mintha nem is az érdekelte volna, megoldódik-e a rejtély, leleplezem-e, hanem az, hogy hogyan teszem. Mintha ez az egész Ocskay kód csak csali volna. Végig az volt a benyomásom, hogy engem figyel. Pontosabban figyeltet. Vizsgáztat, vagy mi?

Éva hallgatott.

- Lehet, hogy igaza van, - folytatta a férfi, - és össze tudjuk rakni az egész történetet. De most olyan rész jön, amihez magánál vannak az információk. Gondolkozzon! Miért küldhette P.S.T. a borítékot Pipi néninek?

- Akkor is gondolkozom, amikor nem szólít fel rá! De hiába erőlteti, fogalmam sincs.

- Talán azért nem írt feladót a borítékra, mert bízhatott abban, hogy Pipi néni úgyis tudja, kitől kapta a levelet. Ismerhették egymást? Kapcsolatban állnak?

- Nem hiszem. Pipi néni egész életében a Somogyban élt. Tanítónő volt mindig is. Hacsak nem volt egy titkos élete, és nem repülgetett Szlovákiába éjszakánként seprűnyélen, akkor ki sem mozdult a faluból. Lehet, hogy P.S.T. ment egyszer arra, összebarátkoztak, aztán szívességből elküldte neki az Ocskay levelet, mert tudta, hogy Pipi néni családilag érintve van.

Bottyán mérlegelte a hallottakat.

- Ez persze lehetséges, de akkor meg mire ez a nagy titkolózás. Megtévesztették magát is és engem is. Olcsó játék öregembereknek. Mondjuk annyira nem is olcsó, - tette hozzá, amikor elgondolkozott a repülőjegy árakon.

- Igaza van, ez tényleg nem valószínű. - Éva hangosan gondolkodott. - Ennek így semmi értelme. Nem hiszem, hogy Pipi néni akár magát, akár engem meg akart volna téveszteni. Ha valamit nem mondott el, arra valószínűleg oka volt. Az pedig, hogy mikor találkozott volna egy felvidéki emigráns magyarral, végképp nem fér a fejembe. Pipi néninek nincsenek ismerősei a nagyvilágban. Elzárkózva él a Somogyban, amióta…

- Amióta?

Csend.

- Nagyon régen… Mit mondott, hogy hívják ezt az embert?

- P.S.T. Pavel S. Tóth. Magyarul Tóth Pál.

- Mi az S? Csak nem Sámuel?

- Akár Sámuel is lehet. Miért?

- Te jó ég! - mondta Éva, és gyorsan teletöltötte a poharát borral. – Sámuelnek hívták Pipi néni fiatalkori szerelmét. Régészeti ásatáson találkoztak.

Bottyán izgatottan válaszolt.

- Ásatáson? - Bottyán felidézte P.S.T. könyvtárát. – A polcok közt a fekete fehér fényképek. Régészek állnak körül ásatási árkokat. Helyben vagyunk!

- Ő lesz az. Sámuel. Egymásba szerettek. Szétválasztották őket. Gyerekük született. Aki meghalt.

 

***

 

Másfél órával később szokatlanul jó kedvűen és nem túl magabiztosan lépkedve sétáltak végig a Piazza Navonán. Miközben az étteremben Éva beszámolt a fiatal Piroska és Sámuel szerelmének tragikus történetéről, megitták a bor másik felét. Aztán mindkettejük megkönnyebbülésére, mert a drámai részletekbe már belefáradtak, könnyedebb témák felé terelődött a beszélgetés, és nem tértek vissza az eredeti kérdéshez. Mikor úgy érezték, eljött az idő, fizettek és összeszedelőzködtek.

Ekkor kezdett konkretizálódni az elfogyasztott alkohol hatása. Éva Bottyán kezébe kapaszkodva, pontosabban karjára nehezedve lépegetett, és úgy próbálta egyenesben tartani magát, miközben bármit mondott is neki a férfi, azon nagyokat kacarászott.

Az általános jó kedv, nevetgélés, sőt kacarászás az este további részében oda vezetett, bár utólag egyikőjük sem tudott volna beszámolni a folyamat konkrét részleteiről, hogy Éva hason feküdt az ágyon, Bottyán mellette ült, és a nő meztelen hátát simogatta. A szobában nem égett a villany, az utcáról azonban erősen bevilágítottak a lámpák, különösen, hogy a függönyt elfelejtették behúzni. Ez azonban egyikőjüket sem zavarta, bíztak abban, hogy a szemközti épület ablakaiból senki nem akar éppen most benézni. Nem kellett siettetniük a dolgok kibontakozását, tudták, hogy több nap és éjszaka is rendelkezésükre áll. Volt idejük, jól esett húzni egy kicsit az időt. A férfi semmiségekkel szórakoztatta a nőt, aki kedvesen nevetgélt. Egyszer csak azt mondta:

- Tudod vicces, hogy itt vagyunk. Pipi néni kimondottan bátorított, hogy mozduljak ki, történjen már valami. Hát most történik.

- Nem biztos, hogy pont erre gondolt – mondta Bottyán.

- A helyzet az, hogy gondolt erre. Azt mondta, érezzem jól magam, lazuljak, kapcsolódjak ki, de ha egy mód van rá, ne hagyjam, hogy elcsábítsál.

- Akkor nincs is semmi baj. Én semmit nem csinálok. Te csábítasz el engem.

- Na jó, - mondta Éva, ásított, és kéjesen kinyújtózkodott – igazából úgy fogalmazott, hogy ne feküdjek le veled. De most, hogy belegondolok, - újra ásított, - lehet, hogy nem fogok neki az utazás minden részletéről beszámolni. Már, ha egyetértesz…

Bottyán az utcalámpa fényénél végighúzta kezét Éva gerince mentén egészen a még le nem vett bugyiig. Elgondolkozott. Kedvére volt a teltebb Noémi és az izmosabb Hana után a kislányos formájú, karcsú Éva látványa. Megszámolta a nő hátán lévő anyajegyeket. Ez nem tartott sokáig, Éva hátán ugyanis nem volt sok anyajegy. Mégis, mire végzett, azt vette észre, hogy a nő légzése megváltozott, hosszabb és hangosabb lett. Éva álomba merült.

Bottyán jó hangulatát most nem lehetett elrontani. Bár az elmúlt órában teljesen más irányú terveket kovácsolt, ha már úgy alakult, hogy lényegében egyedül maradt az éjszakában, felhasználta az alkalmat arra, hogy továbbgondolja a vacsoránál megbeszélteket. Poirot dolgozott az agyában, ahogy Éva fogalmazott volna. Eközben azonban nem hagyott fel a simogatással, a hát tulajdonosa pedig nem volt abban a helyzetben, hogy tiltakozzon.

Fél óra telt el. Bottyán keze mozdulatlanul pihent a mélyen alvó Éva hátán. Volt egy pillanat, amikor már azon volt, hogy a nőhöz bújva elalszik, most azonban mást gondolt. Kimászott az ágyból, kötelességtudóan betakarta Évát, majd megkerülte a polcot, amelyet nyilván azért fordítottak be a szoba közepébe, hogy ha két ösztöndíjas lakik a lakrészben, akkor az egyik ne zavarja a másikat. Leült az íróasztalhoz, és lámpát gyújtott. Elővette a töltőtollát és egy lapot. Majd írt, pontosabban, inkább rajzolt. Egy nagy folyamatábrával kísérletezett, amelyen különféle körökben és ovális keretekben nevek és tárgyak szerepeltek, ezeket pedig nyilakkal és vonalakkal kötötte össze. Az oldal tetején P.S.T. neve állt, alatta egy kör, Ocskay levél felirattal. Balra tőle Bibliophil ovális kerete szerepelt egy nyíllal P.S.T. felé. A nyíl fölé Bottyán odaírta, hogy kódtábla töredék. P.S.T.-től kétirányú nyíl vezetett Pipi nénihez, akitől egyirányú Évához. A rend kedvéért rajzolt egy Thaly feliratú kört is, és innen egy nyilat az Ocskay levélhez, majd ezt áthúzta. Egy másik nyilat ugyanúgy az Ocskay levélhez, de ezt most Kirchertől. Ezt a nyilat nem húzta át, de tett fölé egy kérdőjelet. Aztán a bal alsó sarokba rajzolt egy kisautót, és fölé írta, hogy zöld Ford. Nem kötötte össze a rajz egyetlen más részével sem. Végül a P.S.T.-t és Pipi nénit összekötő vonalhoz beírta a kisbabát, és tett mellé egy keresztet. Végül is megérdemli, hogy megemlékezzünk róla így több mint hatvan év múltán!

Hosszan nézegette az egészet. Nem volt elégedett. Lehet, hogy nem a megfelelő idősíkban vagyok? – gondolta. Lemásolta az egészet egy másik lapra, majd beírta Thaly Kálmán nevét Bibliophil neve fölé, Bottyán tábornok nevét Ocskay fölé, Kircher nevét P.S.T. fölé. Most a történetben ott voltak a rég meghalt, történelmi szereplők. Ennek így semmi értelme, gondolta türelmetlenül, az idősíkok nem keveredhetnek! Összegyűrte a lapot. A váratlanul éles zajra Éva szemrehányó sóhajjal a másik oldalára fordult. A férfi mozdulatlanul várt, amíg biztos lehetett benne, hogy a nő visszaaludt.

Mintha ismerős volna ez a helyzet, ráadásul nem is régről, – gondolkozott a férfi. - Félmeztelen nő az ágyban, én meg asztalnál dolgozom. Ezt a reakciót vajon én váltom ki? – Aztán megvonta a vállát, és visszatért az eredeti feladatához.

Mi hiányzik? – töprengett a korábbi lapot nézve. – Egyáltalán miről szól ez az egész? Miért gondolom, hogy az Ocskay levél megfejtése rajtam kívül senkit nem izgat. Minden a levél körül forog, mégis csak én akarom megérteni. Pipi néni és P.S.T. jóindulatúan figyelemmel kíséri a fejleményeket, itt-ott besegítenek, elcsepegtetnek egy kis plusz információt Évának vagy nekem, pont annyira, hogy meg ne akadjon a nyomozás, de semmi nem utal arra, hogy olyan marha kíváncsiak a kódjelek tartalmára. Pipi néni fizeti a repülőjegyemet. Mi a szerepem nekem az egészben azon kívül, hogy Éva hátát simogathatom? Miért volt olyan fontos a felvidéki öregnek hogy mielőtt sírba száll, névtelen leveleket postázzon? Miért támogatja Pipi néni, hogy az unkahúgával keresztülutazzam fél Európát? Hogyan működik együtt ez a két öreg? Miben mesterkednek? Csábítgassam az unokahúgát, de ne feküdjek le vele? Mi folyik itt?

Öt percig mozdulatlanul nézte a rajzot. Aztán hirtelen rájött. Ha nem is a válaszra, de arra legalábbis, hogy hogyan tudja megfogalmazni a rajzon az alapkérdést. Piros tollal összekötötte a P.S.T. – Pipi néni vonal közepét az Ocskay levéllel. Ez a kérdés! Hogy a kettőnek, azaz a második világháborús tragikusan beteljesült szerelemnek és a most elküldött Ocskay levélnek mi köze van egymáshoz? Végül, hogy a kérdés még jobban kitűnjön, évszámokat is írt a két esemény fölé. Minthogy a P.S.T. – Pipi néni vonal közepénél éppen a meghalt újszülött köre volt, így most az lett összekötve a nyáron elküldött levéllel. Ez tehát a fő kérdés, gondolta elégedetten Bottyán.

Hogy erre rájött, komoly átmeneti eredmény, itt most abbahagyhatja a rágódást. Nem állt tovább ellen a vágynak, hogy Éva meleg testéhez bújva behunyhassa végre a szemét. Elvégre mi mást csináljon az ember Róma belvárosának egyik palotájában, mint hogy élvezi az életet. Vagy legalább kipiheni magát.

De hiába bújt a takaró alá, ölelte át Évát, és hunyta le a szemét, egyáltalán nem aludt el. Ahogy a kezét izmos Éva hasára helyezte, eszébe jutott Pipi néni figyelmeztetése: ne feküdj le a genealógussal! Aztán gondolatai megint az imént rajzolt ábra körül forogtak. Minden együtt van, de nincsen benne logika. Az ábra tökéletlen, valami hiányzik, valami, ami mindent megmagyarázna és értelmet adna a dolognak. Még egy név.

Még egy név. Van egy név, piros irónnal aláhúzva. Egy olyan név, ami sokat szerepel a történetben, talán a legtöbbet. Az ember, akit figyelnek. Ha az ő nevét is felírnánk, értelmet nyerne a dolog. Abszurd értelmet, de mégiscsak összeérnének a dolgok. Nem akarta Bottyán, hogy így legyen értelme! Ez elfogadhatatlan, nem logikus, és teljes félreértés is. Viszont az tagadhatatlan, hogy ezzel minden a helyére kerül. Még a zöld Ford is, még az is a helyére kerülne.

A történet itt folytatódik.

A bejegyzés trackback címe:

http://neve412.blog.hu/api/trackback/id/tr37677334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

kazaki nemjo 2015.08.04. 12:23:28

így, hogy utolértem a történetet már nehéz lesz.... :)