Az áruló neve: 412

Az asztalon már kihűlt

2015. július 24. - A szerzők

A regény előző része itt olvasható.

Az asztalon már kihűlt Éva második presszókávéja, miként Bottyán szintén másodikként rendelt, de már koffeinmentes tejeskávéja is. Közel másfél órája beszélgettek. Sok időre volt szükség, hogy a férfi beszámoljon rejtjelfejtési sikereiről, burgenlandi körútjáról és felvidéki kalandjainak bizonyos – de korántsem minden – részletéről. De a nyomozás részleteinek ismertetésén túl is szívesen beszélgettek, a hosszú kihagyás után mindketten ráébredtek, hogy szívesen töltenek időt egymás társaságában. Éva komoly volt, keveset mosolygott, de gyakran szakította meg kérdésekkel a férfi magyarázatait, akinek hízelgett, hogy a nő ezúttal valóban kíváncsi arra, mire jutott. Mikor befejezte, Éva megszólalt:

- Nem tudtam, hogy ennyi időt töltött az üggyel. Restellem magam, régen nem fizettünk a munkaidejéért. Kérem, legyen kedves összeírni, hány napot kutatott. Engem is megnyugtatna, de Pipi néni végképp ragaszkodik ahhoz, hogy korrekt megbízói kapcsolatban álljon Önnel.

- Persze, persze. Összeírom. De őszintén, semennyi időt nem töltöttem volna vele, és Trencsénbe meg végképp nem utaztam volna, ha engem nem izgatott volna az ügy. Higgye el, ami nem érdekel, azt gyorsan össze tudom csapni.

- Igen, ezt már többször mondta. De szerintem nem mond igazat. Nekem úgy tűnik, lelkiismeretesen dolgozik, csak az önképe elhibázott.

- Ezt olyan pszichológusosan mondta.

Éva lenézett az asztalra, és mielőtt ideje lett volna elpirulni, gyorsan megkérdezte:

- És akkor itt a vége?

Bottyán kicsomagolta a kávéhoz kapott apró kekszet, és elrágcsálta.

- Az maguktól függ. Egy apró nyom maradt. Ez az öreg felvidéki fickó bízik benne, hogy erre lesz a megoldás. Én nem tudom, igaza van-e. Inkább kétségesnek tartom. De szívesen elszöszölök vele. Egy kis kézirattári kutatásról van szó Kircher ügyben.

- Meg tudja csinálni?

- Aha, persze. De Párizsban és Rómában kellene.

- Ezt hogy érti? – kérdezte Éva megrökönyödve.

Bottyán félretolta a csészét, és rákönyökölt az asztalra.

- Szóval, ahogy mondtam, úgy tűnik, a levelünk egy egyszerű, ha nem is túl könnyű, de mégiscsak megfejthető rejtjelezéssel készült. De bizonyos szavakat a levélíró nem betűnkét kódolt le, hanem az egész szónak egy összetett jelet adott. Vagy megtaláljuk azt a listát, amin ennek a jelnek a feloldása szerepel, vagy nem. Olyasmiről van szó, mint a levél mellé kapott töredékes kódtáblázat. De ez nem a jó táblázat, vagy legalábbis hiányzik róla néhány fontos részlet. Mármost úgy tűnik, a levél szerzője Athanasius Kircher jezsuita tudós kódjait használta. Mi azonban Kirchernek abban a könyvében, amely lényegében egy hatalmas kódtáblázat, mégis hiába kerestük. Vajon miért?

- Nekem fogalmam sincs. De látom, hogy tudja a választ – mosolygott Éva.

- Nos, igen. Tehát Kirchernek nem az az első ilyen szótárszerű táblázata, amit mi megnéztünk. Volt egy korábbi, kicsit bonyolultabb, ami csak néhány kéziratban maradt fenn. Ez másmilyen volt, mint a későbbi, nyomtatásban is megjelent többnyelvű szótár. Igazából alaposan eltért tőle. A nyomtatott változatban számok állnak a szavak helyett. A kéziratban az összefüggő dolgoknak a kódjai hasonlítanak is egymásra. Például minden állat kódjában van egy kis stilizált szamárszerű rajz, ami mutatja, hogy állatról van szó. De lehet, hogy kutya akar lenni. Az emberekkel kapcsolatos szavakban szerepel egy kis pálcika ember. A terv az volt, hogy a szó kinézete tükrözze az adott dolog világban elfoglalt helyét. Magyarul a macska meg a denevér szavak nem hasonlítanak egymásra, Kircher nyelvében azonban minden olyan szó, ami állatra vonatkozik, hasonlóképpen néz ki. De aztán ez a kedves gondolat talán túl összetettnek tűnhetett Kircher megbízóinak, ezért lejjebb szállította a színvonalat, egyszerűsítette végül, és úgy jelentette meg. Viszont szégyellhette a kompromisszumot, mert kinyomtatott könyvet, a Polygraphiát csak marha kevés példányban engedte megjelenni, amiből így nem sokkal több maradt fenn, mint a kéziratos verzióból.

- És akkor azt gondolja, hogy ebben a kéziratban van a megfejtés?

- Könnyen lehet. Ha nincsen a nyomtatott Polygraphiában, márpedig nincsen, akkor csak a Polygraphia-t megelőző kéziratban lehet, Kircher nem írt több kódkönyvet. A kéziratnak viszont összesen négy példányáról tudunk, és ráadásul, ahogy a kéziratokkal lenni szokott, ezek eltérhetnek egymástól. Szóval addig nem zárhatjuk ki, hogy bennük van a megfejtés, amíg nem láttuk mindet.

Bottyán Éva szemébe nézett, majd folytatta.

- Egy kézirat van Bécsben. Ezt tegnap megnéztem. Egy van Németországban, pontosabban Wolfenbüttelben, a Herzog August Bibliothek-ben. A könyvtár alapítója, Ágost, a Braunschweig-Lüneburgi herceg jó barátja volt Kirchernek, álnéven egyébként maga is egy hatalmas titkosírás monográfia szerzője. Kircher nyilván elküldte neki a tervezetét véleményezésre. Na most, Wolfenbüttel messze van, de a kéziratot szerencsére beszkennelték és feltették a netre, így el tudtam olvasni. Marad még kettő. Az egyik Párizsban van, a Saint Geneviève könyvtár kézirattárában. Itt őrzik Európa egyik legteljesebb gyorsírás gyűjteményét.  A másik pedig a vatikáni könyvtárban, amit gondolom, nem kell bemutatnom.

- Jó, ezt értem. De miért nem lehet egyszerűen másolatot rendelni?

- Éppen lehet – mondta a férfi kelletlenül. – Elvileg. De nem tudjuk, pontosan melyik oldalra van szükségünk. Teljes kéziratokat beszkenneltetni pedig, különösen a Vatikánban, nem olcsó mulatság. Lehet, hogy a mi szövegünk, mondjuk a vatikáni kézirat 11. lapjától a 37-ig tart, de nem lehetünk biztosak benne, hogy az adott könyv egy teljesen más részében, mondjuk a 200. oldalon nincs-e valami hozzá tartozó jegyzet. Olyan is van, hogy nincsen rendesen beszámozva a kézirat, azt se tudom, melyik részét rendeljem meg. Ha viszont a kezemben van az egész, pár perc alatt meg tudom nézni, ami távolról eldönthetetlen. Nem utolsó sorban pedig, és talán az a legfontosabb, Párizsban és Rómában módszeresen végig lehetne nézni hogyan viszonyul Kircher azokhoz a könyvekhez, amelyek alapján kidolgozta a saját rendszerét. Megnézném Trithemius, Della Porta, Selenus és Vigenère kéziratait is. Elmennék a Bibliothèque Nationale-ba, vetnék egy pillantást Kircher néhány más könyvére is, amelyben röviden érinti a kódokat. – Maga is érezte, hogy ez az érv nem sikerült nagyon erősre, ezért visszatért az első magyarázatához. – Sok mindent meg tudok rendelni anélkül is, hogy odautaznék a helyszínre, de aztán nem lehetek biztos benne, nem azért vallottam-e kudarcot, mert épp egy fontos oldalról nem rendeltem másolatot. Ha biztosra akarunk menni, jobb személyesen ellenőrizni a kéziratokat.

Éva zavartan, meggyőződés nélkül válaszolt.

- Jó, megkérdezem Pipi nénit a dologról. De nem tudom, mit szól hozzá. Ne haragudjon, látom, hogy rengeteg erőt fektetett az ügybe. Tudom jól, hogy nem azt akarja, hogy a nagynéném finanszírozza a nyugat-európai körútját. De fogalmam sincs, hogyan győzöm meg őt erről.

Bottyánnak készen volt a válasza.

- Mondja meg neki, hogy velem jön ellenőrizni, mit csinálok. És ha rajtakap, hogy penészes kéziratok olvasása helyett a Szent Péter bazilika vagy az Eiffel torony előtt állok sorba belépőért, azonnal bevonja a repülőjegyemet. Ez hogy tetszik? – kérdezte a férfi, miközben azon gondolkodott, vajon a nő lábán lévő mintás harisnya combfix-e.

Éva mosolygott.

- Munkahelyem van, meg minden. Tudod, hogy nem lehet. – Aztán gyorsan helyesbített. – Tudja, hogy nem lehet.

 

***

 

A Budapest-Párizs járat a leszálláshoz készülődött. A stewardess körbejárt, hogy ellenőrizze, mindenki lecsukta-e a laptopját, és felhajtotta-e a kisasztalát. Bottyán elől elvitte a kiürült két decis vörösboros üveget.

- Két dologra készüljön fel, - mondta a férfi kedélyesen a leszállás miatt szorongó nőnek. – Párizsban ihatatlanul rossz a kávé, és a franciák minden kapualjba odavizelnek.

- Jaj, hagyja már abba! Ez olyan nagyon Bottyános volt! – Mondta szemrehányóan Éva. - Más tényleg nem jut eszébe Párizsról?

- Most azt hiszi, hogy viccelek. De meg fogja látni, hogy igazam van. Amikor még azt hittem, hogy rendes történész leszek, ösztöndíjas voltam Párizsban. A szobám ablakából egy kapualjra láttam rá. Napközben szerelmes gimnazisták ültek benne kézen fogva. Este a bulizó fiatalok odabrunyáltak. Aztán másnap újra kezdődött. Nappal szerelmesek ültek, este részegek brunyáltak. És ez általános a városban. Azért olyan vizelet szagú. Egyszer fényképet is készítettem egy utcasarokról: az egyik oldalon szerelmesek ültek egy lépcsőn, a másikon valaki könnyített magán. Egymást a ház sarkától nem látták, pedig csak néhány méter volt köztük, a fényképen jól látszik. Sajnálom, tényleg ez történt, ha akarja, megmutatom majd a fotót – tette hozzá, mert Éva feszengett a téma, és Bottyán előadásmódja miatt.

100_0511.JPG

- A kávé egyébként akkoriban, tíz évvel ezelőtt még ízlett. De aztán pár éve, amikor megint itt töltöttem néhány hetet, már mindenütt borzasztó volt. Sok helyen teszteltem. Párizs tele van kávézóval, de jobban teszi, ha sört rendel. Nem csak nekem tűnt fel, hogy valami nem stimmel a párizsi kávézókkal. Találtam egy weboldalt, ami kimondottan arról szólt, hol van az az öt hely a városban, ahol a kávé nem szar ízű. Ők használták ezt a szót, nem rám kell haragudni – mondta gyorsan, mielőtt a polgári nevelést kapott Éva megint látványosan viszolyogni kezdene. – Ez volt az oldal címe: „Paris Coffee That Doesn't Taste Like Merde.” Az egyik jó hely egyébként két percre lesz a szállásunktól. Nagyon tetszeni fog magának – tette hozzá, mert nem volt biztos, hogy Éva a vadul sikerült földet érés vagy az ő magyarázata miatt néz-e ellenségesen maga elé.

A történet itt folytatódik.

A bejegyzés trackback címe:

http://neve412.blog.hu/api/trackback/id/tr467650726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.