Az áruló neve: 412

A somogyi látogatást követő hetekben

2015. július 14. - A szerzők

A regény előző része itt olvasható.

A somogyi látogatást követő hetekben Éva teljesen az ott hallottak hatása alatt élt. Úgy érezte magát, mint mikor valami nagyon izgalmas regényt olvas, és a saját élete, a munka, a barátok, a hétköznapi teendők csak lényegtelen, zárójeles átvezetések a könyv két fejezete közt. Csak épp itt ő maga keveredett bele egy könyv történetébe. Éva józan nőnek tartotta magát, realistának, akitől távol állnak a misztikus megvilágosodások, megmagyarázhatatlan beleérzések és túláradó érzelmek. Így aztán annál zavartabban és sebezhetőbben állt a furcsa történések előtt. A családállító csoport eseményei határozottan rímeltek a nagynénje által elmondott eseményekre. Megmagyarázták a rejtélyes, ismeretlen szereplők kilétét, a helyzet furcsa feszültségeit és alapvető konfliktusát. Ha korábbról ismerte volna a történetet, és most csak összeilleszti a csoporton tapasztaltakkal, akkor nem lett volna ennyire megzavarodva. Azt még valahogy el tudta képzelni, vagy inkább el tudta hinni, hogy a fejében lévő tudás egy ilyen speciális helyzetben mások számára is észlelhetően megjelenjen. Ami végképp összezavarta, éppen az volt, hogy ő soha semmit nem hallott, és ha Pipi néni igazat mond, nem is igen hallhatott ezekről a régi eseményekről. Egészen mostanáig mindez titok volt. De most, éppen most, mintha ő a családállítással felkavarta volna a régen leülepedett és eltemetett történetet, nagynénje kérdés nélkül, az Éva által átéltekről mit sem tudva szóba hozza és elmeséli az egész dolgot. Amitől rögtön érthetővé válik az érthetetlen. Hogy történt ez? Ismeretlen emberek eljátsszák egy Éva számára ismeretlen történet ismeretlen szereplőit egy teljesen mesterséges helyzetben, és ettől a való életben, Éva teljesen valóságos nagynénje elmesél egy igazi történetet, megtörve több mint hatvanévnyi hallgatást. Ennek így nincs értelme.

És hogy az egész még furcsább és érthetetlenebb legyen, mindeközben még azt is határozottan érezte, hogy hiába a megrázó történet, amiben nehéz bármi pozitívat találni, valahogy mégis jobban érzi magát most, hogy megtudta. Csúnya dolgokról hallott, mégis közelebb érzi most magát az összes érintetthez, mint eddig bármikor. Részben talán azért, mert a dédapai ág kikezdhetetlen tökéletessége némi emberi színezetet kapott, de volt ebben az érzésben más is. Valami furcsa könnyűség. A friss levegő beáramlása a kinyitott ablakon. Egy új élet kezdete. Remény, hogy máshogyan is lehet. Egyszerre ijesztő és boldogító érzések.

Valahogy le kellett horgonyoznia magát megszokott valóságához, ennek pedig legjobb módja egy Szilvivel való találkozó ígérkezett. Úgysem látták egymást hetek óta. Nehezen találtak megfelelő időpontot, végül csütörtök estében maradtak, mert a hétvége nem volt jó Szilvinek, a péntek este sem, majd elmondja, miért.

***

oké, jó a csütörtök. és hol? melyik romkocsma a menő? hova akarnál menni?

*

ne kocsma, teázó

*

???

*

emlékszel arra a kis teázóra a gimnáziummal szemben? menjünk oda!

*

nosztalgiázni akarsz?

*

nem, dehogyis. vagy nincs kedved?

*

nekem jó az, csak csodálkozom. oké, akkor csütörtök hétkor ott

 ***

Éva tényleg csodálkozott, hogy épp Szilvi akar teázóban találkozni, mert nála jobban senki nem szokott nevetgélni a melankolikus arcú gimnazistákon, akik teázókban ülve vitatják meg az élet nagy kérdéseit. Rokonszenvvel teli nevetgélés volt ez, de Szilvihez akkor is jobban illett két kör sör-Unicum vagy elegáns alkalmakkor valami jó erős koktél, mint egy csésze tea. De ha tea, hát tea, Évát ez aztán egyáltalán nem zavarta. De ha zavarta volna, akkor sem áll le ezen vitatkozni, mert az elmúlt hónapokban úgyis olyan nehéz volt Szilvivel bármit megszervezni. Mindig kedves volt, mindig örült Évának, de mindig sietett, hétvégeken vidékre utazott az új hapsijával, körbemutogatta neki az országot vagy egyszerűen csak otthon maradt vele, kettesben és nem csináltak semmit, pontosabban semmi olyat, amiről ildomos lett volna beszámolnia Évának, még ha a legjobb barátnője volt is. Évának pedig hiányoztak a rendszeresebb beszélgetések, elmagányosodott Szilvi nélkül, rájött, hogy társasági életének egy igen jelentős szelete Szilvihez köthető.

És volt egy pillanat, amikor ha őszinte akart lenni magához, be kellett látnia: egyrészt féltékeny Szilvire, másrészt irigyli őt. Az új pasival Éva egyszer találkozott csak, akkor is nagyobb társaságban, egy kocsmában, de biztos, ami biztos, akkor sem maradt sokáig és meggyőzte magát, hogy ez egy rettentően ellenszenves alak. És Szilvi épp egy ilyenbe zúg bele ennyire. Hihetetlen. Közben viszont megint mekkora mázlista ez a csaj, minden az ölébe pottyan az életben. Jó a munkája, ráadásul tökéletesen stabil, nem kell aggódnia, hogy leépítik, Tamás úgyse hagyja. Jól néz ki, még így harmincon túl is mindig csapják neki a szelet, ha bárhová belép; és igaz ugyan, hogy évek óta nem talált egyetlen olyan pasit sem, aki igazán lekötötte volna, de most még ez is összejön neki, tessék, rémes ugyan a figura, de hát neki szemmel láthatólag nagyon bejön. Bezzeg én… – tette hozzá magában.

 

teazo.jpgA teázó nagyon megváltozott az elmúlt tíz, na jó, tizenöt évben, mióta nem jártak erre. Nem is ugyanaz a hely volt tulajdonképpen, mivel egy teázó lánc vette meg a helyiséget. A szokásos édeskés, fűszeres teázó-illat azonban nem változott, ahogy nem változott a közönség sem, az átlagéletkor biztosan húsz év alatt volt, a teázó személyzetét is belekalkulálva. Szilvi nem teljesen szokatlan módon húsz percet késett, és a szokásos puszik után kicsit meggyötört arccal ült le Évával szemben. Ahhoz képest, hogy még csak este hét volt, nagyon fáradtnak látszott.

- Mi van veled, olyan nyúzott vagy?

- Semmi, nem is tudom, vagyis majd elmondom. Kértél már teát?

- Nem, téged vártalak.

- Köszi. Én valami nem ébresztőset iszom. Gyümölcsteát, vagy nem is, kipróbálom ezt a gyömbéres dolgot!

Jött a tea, kavargatták a gőzölgő csészében. Szilvi láthatóan jobban lett a pár korty teától, sokkal vidámabban nézegetett.

- Na, mi újság a nagy családi nyomozással? Talált már valamit a detektív?

- Nem, semmi konkrétat. Egy ideje nem is nagyon jelentkezik, elutazott.

- Pedig milyen jól indult!

- Mi indult jól?

- Hát ez az egész. Tök izgalmas volt. Még nyáron egy csomót meséltél róla. És amennyit akkor találkozgattatok, én teljesen azt hittem, alakul köztetek valami. Csak nem akartam rákérdezni, olyan kis szemérmes tudsz lenni. – Szilvi ezt nagyon kedvesen és szeretettel mondta. Éva hirtelen úgy érezte, minden rendben van köztük. Jó, hogy van egy ilyen barátnője.

- Nem, szerintem nem alakult semmi. Néha beszélgettünk, de csak arról, hogy mire jutott a kutatásaival. Na jó, majdnem csak arról. Én nem nagyon vártam ettől semmit, bár ahhoz képest, hogy az elején mennyire utáltam, tulajdonképpen tényleg egészen megkedveltem. Meg aztán most azt gondolom, az utálatom az elején nem is neki szólt igazából.

- Hanem?

- Hanem az egész helyzetnek. Hogy a családom szennyesével kell foglalkoznom.

- A szennyesével? De hát ez csak egy családfa!

- Én is azt hittem. De ezt meséltem is, hogy már az elején kiderült, mégsem csak családfa, hanem nyomozás.

- Oké, ezt tudom, de akkor is olyan ártatlan kis dolog ez. Most őszintén: még ha kiderül is valami ronda dolog, mit érint az téged több száz vagy mennyi évvel később?

- Jó, az igaz. Most nem is erre gondoltam. Csak három hete megint lent voltam Pipi néninél, és olyat mesélt nekem, hogy komolyan el sem akartam hinni. Ráadásul közvetlen az után, hogy azon a családállításon voltam, és teljesen olyan volt, mint ha az váltotta volna ki, pedig egy szóval sem említettem neki az egészet. Nem is mondtam el azt sem, miért megyek, pedig azért mentem, mert totál nem értettem, mi folyt ott és valahogy azt éreztem, talán ő segít. Erre odaértem, és egy fél óra múlva már arról mesélt nekem, hogy hogy esett teherbe véletlenül a háború alatt, és hogy akarta ezt a család eltitkolni az ismerősök elől úgy, hogy jól eldugják őt vidéken, és hogy aztán hogy örült a dédpapa, mikor végül a születése után közvetlenül meghalt a gyerek.

- Jaj, ne…

- De bizony. És hogy a család hogy értett mindig is a szennyes kis titkok elásásához, innen indult ez az egész.

- Mit értesz azon, hogy olyan volt, mint ha a családállítás váltotta volna ki?

- Pontosan azt. Most nem tudom igazán értelmesen elmesélni az egészet, meg mindegy is, de ott olyan dolgok történtek velem, meg olyan embereket láttam, családtagokat, akikről akkor azt sem tudtam, kik lehetnek. De az világos volt, hogy valami irtózatos feszültség volt Pipi néni, meg az apja, meg még az én nagyanyám közt is. Akkor egyáltalán nem tudtam, mi lehet, de ahogy ezt a sztorit hallgattam, világos lett az egész. És valahogy azt is érteni vélem most, hogy miért viszolyogtam ettől az egész múltban vájkálós dologtól, mert nyilván nem azért, ami munkát vagy szaladgálást ez nekem jelentett. Főleg, hogy Bottyánnal egy idő után tényleg kicsit összemelegedtünk. Nagyon nem, de kicsit. De azért akkor se csináltam szívesen az egészet, mintha valahol mélyen tudtam volna, hogy ronda dolgokba futhatok bele.

- Ez tényleg annyira szörnyű. És hogy bírta ki, hogy meghalt a babája? El sem tudom képzelni, mekkora szenvedés lehet az ilyen.

- Neki is az volt, persze, de nem ezt hangsúlyozta. Meg hát véletlen becsúszott gyerek volt, nem volt férjnél, háború volt, a családja nagyon nem akarta, szóval… Kegyetlen ezt mondani, de az apjának igaza volt, mikor azt mondta neki, hogy jobb így. Bizonyos szempontból tényleg jobb.

- Hogy mondhatsz ilyet?! Hogy jobb, hogy meghalt az a baba.

- Nem azt mondom, hogy jobb, de hogy egy csomó borzasztó dologtól azért ez megkímélte. Bár, ahogy így belegondolok, most úgy tűnik, jobb semmiképp nem lett ettől az élete. A családjával így is szakított nagyrészt, így is vidéken eltemetve élte le az életét, férjhez nem ment soha, családja, úgy értem saját családja gyerekekkel nem lett, és még az a gyerek sincs. Na jó, szóval ez hülyeség volt, hogy jobb így. Neki végül is nem lett jobb, de hát ő eléggé más volt, mint más lányok. Biztos csomó lány egyszerűen elfelejtette volna az egészet egy-két év alatt, aztán él tovább, mint ha mi sem történt volna.

- Ezt nem gondolhatod komolyan! Hogy lehetne ezek után úgy élni?

- Hát nem is ismerte azt a gyereket, nem is látta tulajdonképpen, az apját sem ismerte igazán. Szóval, ha nem ő lett volna, aki olyan, amilyen, hanem egy egyszerűbb valaki, akkor szerintem szépen elfelejti.

- Egy gyereket nem lehet elfelejteni! Az ember annyira kötődik hozzá már egészen az elejétől, annyit gondol rá és olyan nagyon szereti és örül neki, hogy azt biztosan nem lehet elfelejteni.

- Ezt most tisztára úgy mondtad, mint ha lenne már gyereked. Van egy barátnőm, külföldön él, ő írt nekem sokat erről, mikor terhes volt, meg miután az első gyereke született.

- Hát, ami azt illeti… Ez most tudom, hogy nagyon meglepő lesz, de igazából nekem van gyerekem. Illetve lesz. Szóval már van, csak még nem látszik.

- Na ne!

- Tudtam, hogy nagyon meg fogsz döbbenni, de ez van. – Éva tényleg megdöbbent. Nem is tudott mit mondani, aztán kimondta az első dolgot, ami eszébe jutott. Mikor kimondta, tudta, hogy nem ezt kellett volna, de szerencsére Szilvi nem akadt fenn ezen.

- A zenész fiútól?

- Most hülyéskedsz? Ki mástól?

- És ő mit szólt hozzá?

- Nagyon örült. Nem is reméltük, hogy ilyen hamar összejön.

- Na várj, ezzel azt akarod mondani, hogy ti terveztétek ezt a babát?

- Persze. Az ember nem esik csak úgy véletlen teherbe, ha van egy csöpp esze. Jaj, bocs. Nem azért mondtam. Nem akartam megbántani a nénikédet.

Éva elnevette magát, ezzel kicsit oldódott a hirtelen feszültté vált hangulat. Azért Szilvi is tud mondani dolgokat, amit nem kellene.

- Hát, gratulálok. Vagy mit kell ilyenkor mondani.

- Ezt, gondolom. Még nincs nagy tapasztalatom, nem nagyon mondtam senkinek. Ami azt illeti, senkinek.

- És akkor most mi lesz? Összeházasodtok és kitelepültök Amerikába?

- Dehogyis. Összeházasodunk, de nem települünk sehova. Ezt jó előre megbeszéltük.

- Aha. – Éva nem akarta kimondani, amit igazából gondolt, de ebben az ahában minden benne volt. Hogy őrültségnek tartja ezt az egészet. Hogy Szilvi élete legnagyobb butaságát készül elkövetni, illetve mit készül, már el is követte. Pár hónap ismeretség után hozzámenni valakihez, és rögtön gyereket is szülni neki, ez olyasmi, amit értelmes, felnőtt ember nem csinál, ha jót akar magának meg a gyerekének. És hogyhogy ő erről most hall először? A sértett büszkesége, féltékenysége csak úgy mardosta. Nem hiába voltak évtizedes barátnők, Szilvi azonnal érezte, hogy kicsit magyarázkodnia kell.

- Figyelj, tudom, hogy ez nagyon hirtelen jött, és tényleg sajnálom, hogy eddig nem beszéltem neked a terveimről. De nekem is nagyon gyorsan alakult ez ki. Még sosem éreztem ilyet, senkivel kapcsolatban. Hogy hozzá akarok menni most azonnal és gyereket szülni neki most azonnal. De most ez volt. Közben meg tudom, hogy kívülről nézve mekkora kockázatot vállalok, de hidd el, ha ismernéd, megértenéd, hogy megbízom benne. És nagyon jó is lenne, ha megismernéd, mert látom, hogy kerülöd.

- Hát, úgy tűnik, ezt nem fogom tudni elkerülni. Ne aggódj, nem is akarom. Azért egészen másként gondolok valakire, akit te ennyire komolyan veszel. Ezt tényleg nem tudtam. – beszélgetésük érdemi része nagyjából ezen a ponton ért véget, pedig még egy órán keresztül iszogatták a teájukat és beszélgettek közös ismerősökről és mindegyikük munkahelyi dolgairól, miközben Szilvi egyre üvegesebb tekintettel bámult maga elé. Miután elbúcsúztak a villamosmegállóban, Éva gyalog indult haza. Ki kellett szellőztetnie a fejét. Úgy érezte magát, mint ha túl sok alkoholt ivott volna. Jövő utáni héten megint összefutnak. Na persze… Éva egyedül volt és azt sem igen látta, hogyan ne legyen egyedül. A séta nem segített, és nem segített a serrano sonka sem, amit vacsorára vett magának. Furcsán optimista hangulata, ami a családi szennyes kiborulása után elfogta, hirtelen semmivé foszlott. Ilyen körülmények közt úgy érezte, tényleg a hétvégén esedékes halottak napjai temetőlátogatás illik legjobban a hangulatához.

A történet itt folytatódik.

A bejegyzés trackback címe:

http://neve412.blog.hu/api/trackback/id/tr347622478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.