Az áruló neve: 412

Arra ébredt

2015. június 21. - A szerzők

A regény előző része itt olvasható

Arra ébredt, hogy Noémi becsapta maga mögött az ajtót, majd szemrehányóan megjelent a hálószobában. Bottyánra sem nézve kibújt a ruhájából, és hasra vetett magát az ágyon. A férfi kitörölte az álmot a szeméből, és bűntudatosan érdeklődött:

- Mi a baj?

A nő nem válaszolt rögtön.

- Szörnyű volt. Csak beszéltek és beszéltek. Majd föl robbantam.

- Hát, sajnálom… - Jobban belegondolva, Bottyánnak fogalma sem volt, ezért miért ő lenne a felelős. – Nagyon hülyék voltak?

- Nem is, csak marhára elhúzódott. És beállt a nyakam.

Bottyán bátortalanul az említett testrészre tette a kezét, és óvatosan elkezdte masszírozni. Egy darabig nem volt világos, vajon Noémi örül-e ennek, vagy idegesíti. Pár perc múlva azonban kiengedett testéből a feszültség, és egy kisebb elfészkelődéssel jelezte, hogy nincsen ellenére a dolog. Néhány sóhajtól eltekintve csendben volt, így a férfi sem akart megszólalni, inkább fokozatosan áttért Noémi hátának a masszírozására. Végül is a nyakizmok görcse gyakran a hosszanti hátizmok túlzott feszességéből adódik. A hatás – a halk sóhajokból ítélve – továbbra is kielégítőnek tűnt. A hátizmokhoz azonban rendesen hozzá kell férni. Bottyán a melltartó kapcsához nyúlt. Pontosan öt másodperccel szerencsétlenkedett többet, mint kellett volna, túl sok időt adva, hogy a bizonytalan Noémiben az elutasítás kerekedjen felül:

- Ezt most ne – Mondta olyan hangon, mint aki a zöldségesnek azt mondja, narancsot mégsem kér. Majd, mivel érezte, hogy túl barátságtalanra sikerült a válasza, hozzátette: - Ne haragudj.

Bottyán felállt, kiment a nappaliba. Haragudott – pont ez volt a megfelelő szó. Nem vagyunk már tinédzserek, gondolta, de nem mondta ki, helyette elhatározta, hogy másnap elutazik.

Noémi egy pár perc múlva jött ki, ezúttal köntösben, amit Bottyán más körülmények között erotikusnak talált volna. A csaphoz ment, töltött magának egy pohár vizet. Aztán a hűtőhöz ment, kivett egy üveg fehérbort, még mindig a férfira sem nézve, határozott mozdulatokkal felnyitotta, töltött belőle két pohárral, és az egyiket letette Bottyán elé.

- Ez a békülés jele?

Noémi elmosolyodott.

- Tényleg sajnálom. Nagyon jó, hogy itt vagy.

- Csak?

- Csak aztán majd elmész. És akkor egyedül leszek. Jobb ez így…

- Most nem tudlak követni.

100_4377.JPG

Csend volt, kimondatlan kérdések és válaszok csendje. Bottyánnak ez sok volt, nem szerette, ha azt kell kitalálnia, mit várnak tőle. A bort azért megitta.

Kis csönd után a nő megszólalt:

- Ma van áram, úgyhogy megfőzöm a tésztát. Reszelsz sajtot?

Míg elkészült az előző napra tervezett olaszos vacsora, oldódott a hangulat. Noémi a férfi napja felől érdeklődött, aki most a szokásosnál tömörebben mondta el, hogy megtalálta az Ocskay levél előző tulajdonosának e-mailjeit. Most azt keresi, hogy kihez tartozhat a bibliophil2@gmail.com cím.

- Rá lehet jönni, hol lakik – mondta a nő.

- Hogy? Beírom egy keresőbe?

- Beírhatod éppen. Vannak olyan kereső oldalak, amelyek kiadják, melyik e-mailhez milyen IP cím tartozik. De ebben az esetben a gmail egy san franciscoi szerverének az IP címét fogod megkapni. Volt, hogy én is próbáltam. Nem leszel beljebb.

- Hát akkor?

- Jobbat tudok. Írj neki egy e-mailt, hogy az aukcióiból látod, hogy érdeklik a régi könyvek. Neked is van egy, kíváncsi vagy, hogy érdekli-e. És a te könyvedről tegyél fel képeket a saját weboldaladra, add meg neki az URL címet, és várd, hogy rákattint.

- És?

- Elfelejtettem mondani, hogy előtte állítsd be a weboldaladra a google-analytics nevű programot, ami figyeli, hogy milyen IP című gépekről nyitják meg az oldalad. És ha megvan az IP cím, azt már beírhatod egy keresőbe, megkapod nagyjából a várost, de ha szerencséd van, a pontosabb címét is, talán az intézményt, ahol dolgozik.

- Nagyon profi vagy – mondta Bottyán elismeréssel. De aztán elgondolkozott. – Na jó, de honnan tudom, melyik letöltés az övé? A weboldalamat sokan látogatják. Honnan látom, hogy melyik a Bibliophil?

Noémi tányérokat, poharakat és szalvétát tett az asztalra.

- Nem akarlak megbántani, de nem hiszem, hogy sokan töltik le az oldaladat. Kicsit olyan retro. Naponta egy látogató reális. Rá fogsz jönni, melyik a rejtélyes figura.

- Kösz!

- Ha akarod, felturbózom majd. De tudod mit, van megoldás, ami neked is tetszeni fog. Csinálsz egy al-weboldalt hozzá, amire nem mutat link sehonnan, ide teszed a fényképet a régi könyvről, és ezt adod meg Bibliophilnek. Miután senki nem tud róla, és nem is mutat rá hivatkozás, nem valószínű, hogy erre bárki más ráklikkelne.

- Jó! – Bottyán komolyan elgondolkozott. Tetszett neki az ötlet. – Kicsit bonyolult, de jó! Persze, mi van akkor, ha megvan az IP cím. Attól nem lettem okosabb. Mondjuk, megtudom, hogy egy budapesti gépen dolgozik.

- Legyen meg az IP cím, aztán megbeszéljük. Van még egypár módszer. Három évig éltem egy informatikussal.

- Élmény lehetett. – Bottyán maga sem értette, miért ingerült, ha Noémi a régi szeretőjét említi.

- Tényleg nehezebb vele, mint egy történésszel. – A nő elgondolkozott. – Egy kicsit.

A vacsora jó hangulatban telt, megbeszélték, mi a különbség az informatikusok, a történészek és az ügyvédek közt, nagyokat nevettek, majd vacsora után kimentek a kertbe élvezni, hogy elállt az eső. Bottyán dohányzott, Noémi a csillagokat nézte.

Az este további része a megszokott forgatókönyv szerint alakult: Noémi a volt szeretők természetességével úgy gondolta, nincs mit szégyellnie a férfi előtt, és meglehetősen alulöltözötten bújt az ágyba. Bottyán először sértetten távol tartotta magát tőle, de amikor a nő hozzábújt, tétován az oldalára tette a kezét. Noémi, mint egy igazi barátnő azt súgta: „jó, hogy itt vagy”, majd különlegesen gyorsan elaludt. Bottyán ezúttal csak egy fél órán keresztül próbált elaludni, aztán feladta. Az éjfél a szokott asztalnál érte: a laptopja előtt ült, dolgozott.

Ott folytatta, ahol délután abbahagyta, de egyszerűbb módszert választott, mint amit Noémi ajánlott. Beírta a keresőbe Bibliophil e-mail címét, és módszeresen végignézte a találatokat. Bízott benne, hogy valahol csak elárulja magát.

Bibliophil pedig aktív felhasználó volt, sok nyomot hagyott a neten, általában magyar nyelvű bejegyzéseket. Szóval magyar vagy! – gondolta Bottyán. Nem meglepő, ha az Ocskay kódtábla levél hozzákerült. Ezután másfél órán keresztül ellenőrizte módszeresen a leveleit, amíg rátalált egy fórumhozzászólásra, ami felkeltette az érdeklődését. A hozzászólás mosógépekkel volt kapcsolatos, de nem ez volt a lényeg. A fórum rögzítette a hozzászóló IP címét. Márpedig volt egy Quickbrain nevű felhasználó, akinek történetesen bibliophil2@gmail.com volt az e-mail címe, és egy 195.28.82.39-es IP című gépről érdeklődött régi gyártmányú felültöltős mosógépek tipikus meghibásodási módjairól. Lehet, hogy öreg ember vagy?

Noémi azt mondta, az IP címek lenyomozhatók, de azt nem mondta, hogyan. Bottyán egy kis kereséssel rábukkant egy IP location finder nevű weboldalra, amely IP címekhez földrajzi adatokat rendelt. Beírta a számot, és megkapta, hogy a cím egy Trencsén környéki szervernek felel meg. Tehát felvidéki magyar vagy! Egy szlovákiai öreg magyar.

Pihenésképp és a győzelmet ünneplendő ivott egyet a mélyhűtőben őrzött pálinkából. Aztán a telefonja után nyúlt. Úgy érezte, a nyomozásnak ezen a pontján érdemes volna Évával beszélni. Már kicsöngött, amikor eszébe jutott, hogy az éjszakai időpont nem kimondottan alkalmas a telefonálásra. Legnagyobb meglepetésére a nő felvette. A hangjában csak meglepetés volt, neheztelés nem. Sőt, mintha még örült is volna a genealógusnak, mint egy váratlanul jelentkező régi barátnak. Lehet, hogy sótlanabb, mint Noémi, de legalább tudom, hányadán állok vele – gondolta a férfi. Sok információt azonban nem sikerült kiszedni belőle.

A beszélgetés után Bottyán szorgalmasan visszaült dolgozni. Egy lapot tett maga mellé, amire tollal jelezte, melyik e-mailt ellenőrizte már, hogy valahogy rendszert vigyen a kutatásba. Ennyi érdektelen e-mailt még soha nem olvasott, Bibliophil élete egyáltalán nem volt izgalmas. De javára kell írni, hogy legalább nem tartózkodott a nyilvános fórumoktól. További egy órába telt, amíg a keresés eredményre vezetett. Bottyán az alábbi, kissé szemrehányó üzenetet találta egy levelezőlistán 2004-ből:

Sziasztok! 

Mindenkinek, akit erint: 

Az Elderbach csalad csaladfaja letoltheto a http://www.extra.hu/elderbach oldalrol. Orulnek, ha a csalad más tagjai is hozzájárulnának a csaladfa bovitesehez. 

Udv. 

(webes bekuldes, a bekuldo gepe: 195.28.82.39)

Szóval Elderbach vagy! Nem maradt más hátra, mint rákeresni a netes telefonkönyvben az Elderbach névre. Talált két budapesti, és egy békéscsabai Elderbach-ot. De ezzel nem volt elégedett. Gondolt egyet, jobb híján beírta a keresőbe, hogy „How to find a phone number in Slovakia?”, megtalálta Szlovákia telefonkönyvét, beírta a Elderbach nevet, és megnézte az eredményt. A címre tekintve rögtön tudta, hogy ez lesz az igazi. Egyetlen Elderbach élt Szlovákiában, bizonyos Julius, aki Lednické Rovne lakosa volt.

Lednické Rovnét magyarul Lednicrónának hívják. Régebben pedig egyszerűen Rovnyénak nevezték. Ez az a Rovnye, ahol az Aspremont család kastélya áll. Itt őrizték Rákóczi titkos levéltárát addig, amíg át nem szállították az Aspremontok örököseinek, az Erdődy családnak a gyepűfüzesi majd a vasvörösvári kastélyába. A jelek szerint az Ocskay levél korábban került ki a levéltárból: nem az Erdődyek, hanem még az Aspremontok idején. Hiába kereste a nyomát Vörösváron, mire a kéziratok oda kerültek, a levél már nem volt velük.

Bottyánnak most már volt egy teljes neve és egy címe. A nevet és az e-mailt beírta a keresőbe, és végignézte a találatokat. Felfigyelt egy táblázatra, amelyben egy szlovákiai óvodába járó gyerekek ebédbefizetései, és szülők és nagyszülők elérhetősége volt feltüntetve. Elderbach Gyula gondosan megadta a telefonszámát az unokájára vigyázó óvónőknek, akik ezt valamilyen teljesen érthetetlen okból feltették a netre. Most már tudta a telefonszámát is.

Hajnali négyig tartott, amíg a genealógus alaposan utána olvasott, hogy mit lehet Rovnyéról tudni, és hogy hol vannak szállások a városka környékén. Gondosan kívánta becserkészni Bibliophilt. Jó esély van arra, hogy ő rakta egymás mellé a levelet és a kódtáblát, ő mozgatja a szálakat, ő irányítja a rejtélyes Pipi nénit, aki pedig a maga részéről Évát irányítja. Óvatosan kell hát megközelíteni!

Négykor fogat mosott, lefeküdt Noémi mellé, és egy perc alatt elaludt. Hatkor tettvágytól izgatottan kipattant a szeme, egy pár percig nézte a mellette alvó nőt, majd kikelt az ágyból, arcot mosott, és csendesen összekészült. Hétkor teljesen becsomagolva indulásra készen állt, már csak a kávéját kortyolta, amikor Noémi meglepődve felébredt.

Ha csalódott volt, nem mutatta. Arra sem tett kísérletet, hogy marasztalja a férfit. Hiába is tett volna, nyilvánvaló volt, hogy Bottyán utazik. Inkább az lehetett a célja, hogy a férfi a lehető legnehezebben verje ki őt a fejéből.

- Hívj fel, ha odaértél. – kérte, miközben egészen közel állt a genealógushoz.

- Hova? – kérdezte a férfi logikusan, bár nem túl barátságosan.

- Ahova mész. Szeretném tudni, egyben odaértél-e. – Megölelte, majd szájon csókolta a férfit, de amikor az megpróbálta visszacsókolni, elhúzódott. – Vigyázz magadra!

Bottyán biccentett, majd behúzta maga mögött az ajtót.

A történet itt folytatódik

A bejegyzés trackback címe:

http://neve412.blog.hu/api/trackback/id/tr737556776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.