A regény előző része itt olvasható. 

A legkülönfélébb helyekről ásta elő Bottyán a szövegeket. Lemásoltatta vagy kézzel átírta őket attól függően, engedélyezte-e a könyvtár a fénymásolást. Esténként kiterítette őket maga elé, majd rosszkedvűen újra átolvasta az összes bekezdést. Kiemelt figyelmet szentelt egy eseménynek, amelyről fokozatosan meggyőződött, hogy alighanem Thaly életének csúcspontja lehetett. Úgy érezte, itt találja a történészt övező rejtély kulcsát.

– 1889 ősze: Thaly tagja a Corvinák ügyében Konstantinápolyba látogató akadémiai bizottságnak. Fraknói Vilmossal elhagyja a török fővárost, Galatába kirándul, és meglátogatja a Szent-Benedek egyházat, ahol Rákóczi Ferenc koporsóját sejti. A fejedelem földi maradványait évtizedek óta hiába keresik a történészek. Thaly a templomot működtető francia lazarista atyáknál kisebb ármányokkal kieszközli, hogy felnyithassa a templomkövezet alatti sírokat, hogy meggyőződjön, valóban ott nyugszik-e a fejedelem. Az ásatásokat a legnagyobb titokban végzik, egyetlen délután áll a rendelkezésükre. A francia atyák és egy megbízható török munkás segítségével kibontanak egy Rákóczi-címeres koporsót, amelyből kiemelnek egy koponyát.

Kezeimbe vettem azt, s megtörülgetvén, megkopogtattam és gondosan vizsgáltam: ha vajjon rendesen bebalzsamozott halottnak a feje-e? ki volt-e szedve belőle az agyvelő és e végből fel volt-e nyitva, a szokott csontfűrészeléssel? De semmi léknek, fűrészelésnek nyoma nem vala rajta fölfedezhető; a mi határozottan bizonyítá, hogy ez nem II. Rákóczi Ferenc feje, mint a melyet a bebalzsamozó orvosok felfürészelének s agyvelejét kiszedték. Még nagyobb bizonyosság okáért megrázogattam a teljesen ép koponyát, s az összeszáradt agyburok kopogása a belső csontfalakhoz is jól hallatszott, amint erről Lobry atya is, ugyanezen művelet ismétlésével meggyőződött. Különben is, szabályos alkotású, középnagyságú, fehéres, immár kiszáradt férfikoponya volt, és pedig java korában elhúnyt, aránylag fiatal emberé: mert a fogak mind megvalának, még elég szép, ép, el nem vásott, el nem koptatott állapotukban. Kimondám véleményemet, hogy ez a férfiholttest nem lehet másé, mint a fejedelem idősebbik fiáé: Rákóczi József herczeg erdélyi trónkövetelőé. 

– A részleges sikeren felbuzdulva a kutatást az oltár előtt folytatják, ahol a szerzetesek sejtik a sírt.

… csakhamar koponyára és csontvázra akadtunk… Kellemetlen szagot terjesztettek… Égett zsírral volt dolgunk, bizonyos. Közepes, vagy ennél is kisebb termetű, már igen szétomlott csontváz női holttest maradványának látszott. Koponyáját kiemelvén, a kezeimbe adták, s vizsgáltuk. Sárgásbarna, sírpenész-lepett, igen nyirkos volt, s fölfordítva, nagyon kellemetlen, rothadt szag áradott szét üregéből. Bonetti érsek rosszul kezdé érezni magát, a templom távolabbi részébe húzódott, majd csendesen végképp eltávozék. Fraknóinak gyöngéd idegzetére szintén rendkívül izgatólag hatott ezen földúlt, égett sír és nyirkos koponya szemlélése; elhaloványult, szédelgett, elvonult a távolabb eső padokba.

– A második holttest Bercsényi gróf feleségéé, Csáky Krisztináé, akinek sírja eredetileg egy tűzvészben elpusztult kápolnában feküdt, onnan mentették ki a maradványokat. Thaly javaslatára Bercsényi grófnő sírjával átellenben, a déli főfal mentén, Zrínyi Ilona sírtáblája alatt folytatják a kutatást. A török munkás lapátjával hatalmas port ver fel, meg kell várni, míg ez elül. A templom padlózata alatt végül két koporsót is találnak, de mivel a kőlapok túlságosan nehezek, oldalról férkőznek hozzájuk. Thaly gyertyával a kezében ereszkedik a gödörbe. A fejedelem anyjának, Zrínyi Ilonának koponyájával kezdi a vizsgálatot. Rendkívüli hatást tesz rá.

Kiemelvén, kezeimbe vevém s kegyelettel vizsgálám. Gömbölyded, gyönyörű alkotású, minden kétségkívül női koponya vala. Sima és fehér, mint az alabástrom. Szebb női fejet elképzelni lehetetlen, - miként életében is híres szépség volt Munkács nagy asszonya. A koponya, a mely egészen kiszáradt már, teljes épségű; számos foga megvan még s elég ép állapotban, kivált 60 éves életkorát tekintve a fejedelemasszonynak. Majdnem olyan épek e fogak, mint a Bercsényinéjéi.

– Már csak a legfontosabb sírhely, a fejedelem koporsója marad hátra. Földdel van teli. A magyar történészből és püspökből, a francia atyákból és az egyetlen török munkásból álló különös társaság a sírkövet nem képes megemelni, ezért megállapodnak, hogy a gödörbe lemászva oldalról, térden állva kutatják át, a fedő kőlap alá nyúlkálva adogatják ki egymásnak a csontokat. A délután végéhez ér, a templomra félhomály ereszkedik. Lent a sírgödör szűk és sötét, csak a gyertyákkal lehet belátni a sírba. Csakhamar előtűnik a koponya, amelyet a szemfedő megbarnult foszlányai takarnak. Thaly két tenyerébe veszi, majd gyengéden lebontja róla a foszlányokat. 

Végre kitűnt alólok a szép gömbölyded formájú, hatalmas alkotású, sötétbarnás színű koponya, s az alsó állkapocs is alatta. Csak a koponya tetejét, fönt a középen, födte még valami. Vizsgáltam; egy kis kerekded, papsipka-forma, már színehagyott, ritkás, hálószerű selyemszövevény volt, két oldalán két hosszú selyemzsinórkával, a koponyához -- és egykor tán az áll alá – való megerősítésre. Sejtettem már rendeltetését: nyilván a koponyának kifürészelt darabját kötözték ezzel vissza helyére a bebalzsamozást végzett orvosok, hogy a Rodostóbúl Konstantinápolyba szállítandó holttest fejéről, a hosszú tengeri úton a hajó hánykódásakor, továbbá a sírba leeresztéskor, ezen elválasztott csontrész le ne váljon. Sejtelmem nem csalt; a kis kerek selyemhálót a fejtetőről levévén: íme, csakugyan ott találtam a koponyának kifürészelt, gerézdforma darabját, pontosan beillesztve helyére. Ezzel a fej azonossága kétségtelenül constatálva volt. Újjaimmal nagy vígyázattal kiemelve a kifürészelt koponyarészletet, fölmutattam, -- s leírhatatlan érzelmekkel, a kitörő öröm lelkesedésével kiáltám:

-- „A fejedelem feje! ... La tête du Prince!”...

Megvolt tehát, ott volt kezeimben az oly rég keresett drága fő, a legnemesebb magyarok egyikének feje. II. Rákóczi Ferencz hamvait megtaláltuk! ...

– Ezzel azonban még nincsen vége a templompadlózat alatti vizsgálatnak, Thaly éppen csak most kerül elemébe, a szürreális jelenet kiteljesedik.

A koponya közelebbi vizsgálásához láttunk. Ez alkatára nézve a Zrínyi Ilonáéhoz hasonló, csakhogy sokkal nagyobb, hatalmasabb, ritka szép arányokban, remekül formált, -- igazi fejedelmi fő. Szabályosabb, tökéletesebb koponyát nem képzelhetünk. Homloka különösen nemes idomzatú. Fölmutattam Rákóczinak magammal vitt arczképét; összehasonlítottuk a fejalkatot, a homlokot: teljességgel egyezett minden. Csak, fájdalom, az arczvonásoknak, hajnak, bajúsznak és szakállnak nem volt már többé semmi nyoma. A föld, melyet 50 évvel ezelőtt oly barbárúl hánytak reá -- a zárdai följegyzés és a smyrnai öreg barát nyilatkozata szerint akkor még nagyon ép főre, -- lassanként megemésztette ezeket. Hanem a fejbőrnek maradványai omlatag rétegekben még sok helyütt rajta vannak a koponyán; továbbá az alsó állkapcson, kívülről, a hús és elhervadt ajak maradványai láthatók. A felső fogak már kihullottak, de az alsókból még mind a hét első fog, szorosan egymás mellett, és egy nagy zápfog a baloldalon, erősen áll. (Ez utóbbiban még a fejedelem életében keletkezett nagy üres odú.) A fogak, ámbár a fejedelem 59 éves életkorának megfelelőleg jóformán elkoptatottak már, erősek. Az alsó, különvált állkapocs, valamint a koponyának a földben mélyebben feküdt hátsó része itt-ott nyirkos volt, -- de semmi kellemetlen szagot nem ömlesztett, gondosan be lévén balzsamozva egykoron.

A mi a fejtetőn a doctorok által fürészelt léket illeti: ez nem olyan kerek alakú, mint ahogy korunkban szokás a koponyákat körülfürészeléssel fölnyitni; hanem az egyik fülhegy tájától a másikig a fejtetőn keresztűl készített gerézdforma nyílás, mely fönt, középütt a legszélesebb, (három újjal belé lehet nyúlni)…

Thaly, akit ekkor már nehéz volna megkülönböztetni egy megszállott nekrofiltól, hosszan értekezik arról, hogyan is metszették meg annak idején Rákóczi koponyáját. A beszámolót a sírkalandot követő éjszaka készítette emlékezetből, de leírása olyan részletgazdag, hogy nem lehet kétségünk afelől, hogy a helyszínen igen behatóan megvizsgált minden apró körülményt. Ezt-azt el is hozott a sírból.

Mily vastag falazatú, erős, hatalmas alkotású férfi-koponya ez! Ürege most is telve van még azokkal a rövid darabkákra vagdalt s már összeszáradt keleti, finom illatú balzsam-füvekkel, melyekkel az agyvelő kiszedése után az orvosok megtöltötték. (Egy csipetnyit el is hoztam ereklyéül ezen füvekből.)

Majd leméri a koponyát, megvizsgálja a homlokot, a szemüregeket, a halánték tájait, és az arccsontot. Közben Fraknói rosszul lesz, kimenekül a szabad levegőre, majd hazatér a szállásukra. Thaly folytatja a koporsó átvizsgálását, a templom oltárán igyekszik rekonstruálni a holttest darabjainak eredeti viszonyrendszerét.

A szent hamvak és a szemfedő- s öltönydarabok egészen össze valának vegyűlve a földtörmelékkel: de azért a holttest fekvő helyzete szerinti rendben találtattak föl; úgymint a koponya után mindjárt a nyak és hátgerincz-csigolyák, az erős váll- és felsö-karcsontok, a hatalmas két lapoczkacsont. Mindezek épek, fehérek, és szárazak. Ellenben az alsó-karcsontok már darabokra valának töredezve, valamint a sima, fehér-vöröses oldalbordák némelyike is; viszont más bordacsontok még épek, ruganyosok, némelyek pedig porhanyók, töredékenyek. A kézfej-csontok és újj-ízcsontocskák szét voltak omolva, de egy sem hiányzott. Némely újj-ízcsonton még rajta láthatók a megszáradt izmok piros-barnás maradványai.

Az oltáron Thaly úgy rendezgeti a fejedelem részeit, mint egy kirakós játék darabjait. Csak nagyobb tisztelettel.

Az alsó-test átkutatásához kezdvén, egymásután kerűlének elő a földben mélyen feküdt s e miatt sötétbarna színűvé vált és nyirkos farcsont, a hatalmas pár medenczecsont s a colossális czomb- és lábszár-csontok. A térdkalács-csontoknak csak az egyikét leltük meg - illetőleg ismerhettük föl, - a másik már szétdarabolódott, elomlott. Az igen erős czombszárcsontok hosszúsága a csípőforgóktúl le térdig 51 cm. P. Droitecourt-ral megpróbáltuk a medencze-, czomb- és lábszárcsontokat álló irányban összeilleszteni, hogy a fejedelem szálas termetéről kellő fogalmat nyerjünk. „Un colosse! ...” kiáltott föl á franczia pap, bámulva. A czombcsontok is - kivált fönt a forgóban - nyirkosak voltak kissé, ellenben a lábszárcsontok szép szárazak. Amazokat vizsgálva, azonnal feltűntek a rajtok itt-ott még vastagon tapadó, szálkásszerű izomzat-maradványok. Nagy vígyázattal kutatni kezdettük a koporsóban, a czombok és lábikrák fektének helyén a levált izomrészeket, - s meglepetésünkre, elég sokat és jókora darabokat találánk. A legnagyobbak fél-, sőt kétharmad-tenyérnyi nagyságúak. Tömötten összeszáradt és összeálló, ujjnyi vastag átmérőjű, lapos, vagy -- a mint a csontot környezé -- homorú alakú, omlós, porszerű, súlytalan anyag ezen hús-, izom – és vérmaradvány. Színe sötétbarna, majdnem fekete; míg a benne sűrűen látható összeaszott idegszálacskák fehérek, tűnyi vastagságúak, szálkaszerűek. A lehető legóvatosabban nyúltunk e könnyen szerteomló izommaradványokhoz, gonddal válogatván ki a földből a legkisebb darabocskákat is és az oltárra raktam, külön halmazba, a csontok mellé…

A dicsőült fejedelem holttestének minden csontdarabját, minden izommaradványát, minden legkisebb porczikáját – kiválogatván a törmelék és föld porából – a saját kezeimmel vittem és raktam le az oltárra.

– Thaly fontosnak tarja leszögezni, hogy a sírból származó minden egyes testrészt kezébe vett, és a lámpa fényénél gondosan megvizsgált. Amikor a munkás puszta földet adott a kezébe, ujjaival azt is gondosan átkaparászta, a csontocskákat és hamvmaradványokat pontosan kiválogatta, minden rögöcskét ujjhegyével szétmorzsolt. Végül pedáns rendben minden testrészt, csontot, csigolyát és izommaradványt visszahelyez a koporsóba. De a fejedelmi főt még egyszer visszaviszi az oltárhoz, majd gyöngéden begöngyölgeti, beburkolja „bársonyba, aranyos bíborba, lágy selyembe.” Végül a „ritkaszép” koponyát maga helyezi a cédrusládába.

A különös expedíció tagjai végül meghatottan ölelik-csókolják egymást a megbolygatott sír felett, majd két éves titoktartási szerződést írnak alá. Végül mindenki hazamegy a szállására és aludni tér. De Thalynak nem jön álom a szemére, folyton nyitott sírokat, korhadozott koporsókat, sárga halálfejeket és pusztán meredező csontokat lát, ezért inkább felkel, és megírja zavarba ejtően részletes beszámolóját az eseményről. A titoktartási fogadalmat megtartotta, a sír felnyitásáról szóló könyvét csak két évvel később jelentette meg.

A történet itt folytatódik.