Az áruló neve: 412

Bottyán belassult

2015. május 24. - A szerzők

A regény előző része itt olvasható

Bottyán belassult a következő héten. Lényegében csak olvasott. A napokat az Akadémiai Könyvtár fabútorzatú kéziratolvasójában, valamint a Széchényi Könyvtár nagyolvasójában, mikrofilmtárában és kéziratgyűjteményében töltötte.

Már nem az Ocskay levél izgatta, hanem maga Thaly Kálmán. Thalyt kell megértenie, ha meg akarja tudni, ő hamisította-e a levelet. Mi történhetett az Erdődy kastély torony-archívumában? Mi késztette arra, hogy a múlt hiányosságait a saját eszközeivel kipótolja? Miért érezhette szükségét, hogy egy százötven éve halott áruló helyett levelet írjon? Melyik elmérgesedett történészvitájában akarta előrántani az Ocskay levelet, mint egy ingujjba rejtett Jolly jokert, hogy a küzdelmet a maga javára manipulálja?

Bottyánt már nem a megbízás teljesítésének vágya mozgatta. Sokkal inkább valami versengési kényszer a száz éve halott történész-hamisítóval. Thaly komoly ellenfél volt, kevesen ismerték nála jobban a Rákóczi-kori forrásokat. De nehogy már ő legyen az okosabb! Csak hagyott valami nyomot, ami alapján el lehet indulni… Csak elkövetett valami hibát, amivel rajtakapjuk… Csak elszólta magát egy levelében…

Az ál-kuruc verseit övező fagyott tisztelet halála után hamar szertetört. Amint Thaly tekintélye nem jelentett többé oltalmat, hamar leleplezték őket. Csak nem fog egy hamis levél ennyivel tovább kifogni rajtunk!

A kézirattárakban ülve fokozatosan kirajzolódott a genealógus előtt Thaly Kálmán személyisége. Vagy inkább személyiségei. Ellenszenves, de mégiscsak lenyűgöző ember. Középszerű, de titokzatos költő. Sértődékeny, de hatalmas munkabírású szerkesztő. Megkerülhetetlen jelentőségű, de könnyelmű történész. Bottyán megpróbált mindent elolvasni tőle, amit elért, hátha így megérti, mi volt a furcsa tetteinek mozgatórugója. Ugyanazokat a leveleket fogta a kezébe, amelyeket annak idején az ember, akit megérteni próbált. Sokszor megjelent a szemei előtt…

 

– 1866. július 25: Thaly Kálmán divatos levélpapír fölé hajol. A papír bal felső sarkába, ahova a papírkereskedő általában a levél szerzőjének nevét préseli bele szárazpecséttel, ezúttal hazafias módon a koronás magyar címer áll. A levelet egy történész társának írja. Fáj a háta, emiatt elhalasztja a Rákóczi-féle források kutatását. Fürdőkbe jár. A kuruc romantika segít elviselni a szenvedéseit.

Szombaton vagy vasárnap végre mégis elindulok, alkalmasint Füredre, mert egészségem még mindig ebül vagyon, s az orvosok ezt a fürdőt tanácsolják. Esterházy Antal is e forrás vizében fürdött 1708-ban: hasznos tehát a kuruczoknak. Meglássuk.

– Két hónappal később, a nyár elmúltával beszámol, hogy dunántúli nemesi családok hogyan nyitották meg előtte feltáratlan, pusztuló levéltárukat, és hívták meg birtokukra Rákóczi-okmányokat kutatni. Szombathelyről csillagtúrázik, megnézi a fraknói és a borostyánkői várat. Eljut a vörösvári toronyba. Huszonhét éves ekkor.

wp_20150430_003.jpgKedves Barátom!

Én Füredről aug. 28-án jöttem el Veszprémbe, ott Dezsővel nehány napot töltvén, Csapó Kálmánnal Pápára, s per Várkesző Szili-Sárkány, Kapuvár, s Eszterháza, Sopronyba mentem. Itt egy hétig ugyancsak sokat dolgoztam a vármegye és város kurucz okmányokban gazdag levéltáraiban, egy nap mindazonáltal a fraknói várba is kirándulván. Azután Imréhez jöttem Kőszegre, akinél szintén voltam vagy hat napig, beleszámítva a vele és Mersiccsel együtt Lékára és a sytiriai határ sarkán fekvő gyönyörűséges szép és ép borostyánkői vár megtekintésére tett egy napi kirándulást is. Kőszegen is sok okmányra tettem szert, valamint itt Szombathelytt is, a hová Imre is átjött egy pár napra, Holnap pedig megyek ismét Csesznákkal Vörösvárra az Erdődy archívumba, a hol pár napig kiválogatom a legértékesb (s amilyenek vannak!) kurucz okmányokat, s magamhoz veszem, mert odaadja reversalisra, olyan ajánlólevelet kaptam b. Eötvöstől. Itt a vörösvári levéltár Elenchusa, beletekinték, barátom, mennyi régi dolog van ott, minden Rákóczy ősöké; csak függőpecsétes okmány van vagy 800 darab, számos Árpádkori, egész Bagomértól, a Rákóczyak II. Endre korában élt ősétől kezdve, stb, stb. Vörösvárról Felsőőrre – hol Hollán Ernő, a ki szintén itt van jelenleg – már megcsinálta utamat, megyek, onnét Pinkafőre, gr. Batthyányi Ferenczékhez, a kiket Pestről jól ismerek, s a kik már arról is intézkedtek, hogy Német-Újváron is – mert oda is menendek - nyitva legyen számomra az archívum. Azután ismét vidékre jövök, a hol már a Mező-Szegedy, Ebergényi és Chernel családok várnak levéltáraikkal. Lesz és van már is gazdag aratás!! …

Mindenütt a legnagyobb szívességet tapasztalom, az igaz hogy személyes ismerősöm is igen sok van. Németújvárról és visszajövök ide Szombathelyre: ezért kérlek, a levelem vétele után írj nekem ide, poste restante, s írd meg különösen, igaz-e, hogy Győrött nagy kolera van, mert itt az a híre, s egyszersmind, ha Csepről levél volna nálad számomra, azt is kérlek zárd leveledbe, s küldd ide nekem. Az iskolák Pesten a járvány miatt később nyittatnak meg, azért nekem van időm, s csak octóber elején szándékozom Győr vagy Pápa felé hazamenni, de a mit neked mihelyt ide visszatérve válaszodat veendem, előre bizonyosan megírandom, hogy mikor? Pannonhalmára is ígérkeztem pár napra, még Füreden, Kemenesalján átjővén, ott is szavamat kellett adnom, hogy még visszamegyek arra. Horváth Elekkel is beszéltem, itt az ínséges gyűlésen.

Kérlek, őszintén írd meg csakugyan van-e Győrött Kolera, A mitől Isten Őrizzen meg mindnyájunkat.

Ezzel Istenveled, ölel szerető barátod, Thaly Kálmán

Kézcsókomat kedves nődnek.                                 Szombathely, 1866. szept 20.

– Szekerével megérkezik Vörösvárra, majd az archívumban olyan iratkötegeket bont ki saját kezével, amelyeket még a fejedelem kötött össze. Erről már télen, az Akadémia ülésén számol be.

Olyanokra is akadtam a mellyeknek pecsétjét nekem jutott a szerencse fölszakasztanom, másfél század múlva, - hogy kitanuljam belőlök a história számára, régen porrá lett szívek titkait.

– De a gazdag forrásanyag feltárásának árnyoldalai is vannak. Az Erdődy grófnak és Csesznák Lajos nevű levéltárosának rosszul esett, hogy Thaly egy cikkében úgy állította be, mintha ő egyedül találta volna a vörösvári levéltárat. Ezt most megpróbálja elboronálni, miközben, szokás szerint, hárítja magáról a felelősséget.

wp_20150430_004.jpgKedves Károlyom, …

a Pesti Naplóban meg is jelent már néhány napja a tudósítás, azonban egy hiba maradt benne, az t.i. hogy te azt írtad rólam, hogy én Vörösvártt „az egész Rákóczi levéltárt megtaláltam”, s ez figyelmemet a futólagos átnézéskor kikerülte-e? vagy úgy emlékszem, hogy ki is húztam, de mást meg elfeledtem helyette írni aztán a szedő meg csak kiszedte; s most levelet kapok Csesznáktól a melyben írja, hogy e kifejezés ámbár tudja, hogy nem én írtam a cikket, Erdődy grófnak rosszul eshetik, mert olyan formán jőve ki a dolog, mintha ő neki sejtelme sem lett volna, hogy a Rákóczi levéltárat bírja, -- azért hogy igazítsam helyre. Delicat dolog, s úgy Erdődy és Csesznák mint az igazság érdekében csakugyan meg is kell tennem: hadd legyen övék a dicsőség, -- nekünk csak az okmányok kellenek.

– Az elkövetkező nyáron mindenesetre kénytelen kihagyni a forráskutató körútjából az Erdődy kastélyt. A gróf és a levéltáros Párizsba mentek. A torony ezúttal zárva marad.

Kedves Barátom!

A mosonymegyei levéltárból küldött kurta datumokat köszönöm, s hosszabbakkal szolgálok érettek. Fájdalom, most sem Mosonyba, sem Vörösvárra kedves társaságodban nem mehetek, ugyanis Erdődy grófék és Csesznák ur is Párisba mentek, be van zárva az idén, legalább az őszig az archívum.

– A kudarc azért nem szegi kedvét, ezt a nyarát is úgy tölti, mint az előzőt, nemesi levéltárakat végiglátogatva.

Azért én Felső-Magyarország felé tartom a ló száját, s már a lábam is a kengyelben, úgyszólván, mert holnapután indulok. Először Ladányba, Gyürkyékhez, azután Kékkőbe, a Balassák ősfészkébe, onnét Szécsénybe, Pulszkyhoz, Gácsra, gr. Forgácsékhoz, Losonczra, Fülekre, Hajnácskőre, majd Zólyomba csapok át, ahol különösen a Radnánszkyak radványi levéltárát nézem meg, Zólyombul Liptóba, azon keresztül Szepesbe, Sárosba, Kassára, Jászóra, Krasznahorka várába, a gr. Andrássyak levéltárába, megkutatni kurucz emlékek után, - s úgy a Sajó völgyén le Miskolcon Ónodon át Egerbe Ipolyihoz (ki ma volt itt nálam, indul Párisba, de szeptember elejére hazatér :) Egerből jázsságba egy jó barátomhoz, s úgy a jázsberényi levéltárt átkutatva, - octóber elejére Pestre vissza.

Ime az egész marsrutám, - ha szerencsésen végigjárhatnám. Közöltem ezennel nyári tervemet, hosszú válaszban rövidke leveledre; s még többet írnék, - de ez a dolgom, pakolódzni is kell már, fújják a készülőt, verik az indulót… Isten veled! … Maradok szerető barátod, Thaly Kálmán.                         Pest, 1867 juli 25.

wp_20150430_005.jpg

– A kutatások eredményeiből szaporodnak a cikkek és a könyvek. A következő évben Bercsényi fizikumáról ír tudományos művének előszavában. Olyan túlfűtött lelkesedéssel feledkezik bele a régen halott tábornok arcvonásainak – és ajkainak – jellemzésébe, hogy a szöveget olvasó Bottyánnak minden kétsége eloszlott a Thaly „erkölcsi eltévelyedésével” kapcsolatban gyakran említett vádak megalapozottsága felől.

Bercsényinek arckép ábrázolata erőteljes vonásai híven tükrözik jellemét. Magas és domború homloka fényes értelmi tehetségét; erős szemöldjeinek barázdái akaraterejét; mélyen fekvő, különben igen nagy és szép, villogó szemei – melyek haragos tűzben ragyognak – szenvedélyességét; nagy sas-orra bátorságát; erős álla szilárdságát fejezik ki: míg finommetszetű telt piros ajkai ékesszólásra, s humorának nyilaira emlékeztetnek. Tekintete parancsoló; arcszíne olajbarna, dús haja és gyönyörű bajusza holló-fekete, mely utóbbi alól csak úgy ragyognak ki élénk-piros, telet ajkai.

– 1877: A Történelmi Társulat pozsonyi kirándulásán Thaly a történészmesterség feladatairól és mindennapjairól tart beszédet. Közvetve tehát saját feladatairól és mindennapjairól vall. Arról a küldetésről, amelyet a levéltárakban és az íróasztal mellett próbált teljesíteni.

Összejöveteleink magasztos végczélja: fölépítni a magyar nemzet dicsőségének templomát, — minél belterjesebben megismerni, megismertetni, homályos részeiben földeríteni, salakjaitól megtisztítani, csonkaságaiban kiegészíteni, a haza történelmét; nem a mesék s ábrándok ködén át, de a történelmi kritika tüzénél kipróbálva, mutatni fel, a lezajlott századoknak valódi képét, mintegy nemes érczből készült domborművet. Régi, elsárgult iratokból fürkészni ki, sokszor apró és mégis jellemző adatkákból mozaik-ábrázolatokban összeállítani őseinknek nemannyira úgy is eléggé ismeretes csatáit, — mint inkább művelődési társadalmi viszonyait, beléletét, erkölcseit és szokásait.

– Thaly folyóiratot szerkeszt. Fáradhatatlan munkájának köszönhető, hogy a Századok a szakma vezető folyóiratává válik. A kimerítő munka azonban aláássa egyébként is rozoga egészségét, és érzékennyé teszi minden kritikára. Dühösen és megbántva olvassa az írásait bíráló névtelen kritikákat, majd tollat ragad, hogy sértett szenvedélyességében a legkeményebb szavakkal vegyen elégtételt saját lapjában.

 

A „Budapesti Közlöny" hasábjain (május 8-ki szám) bizonyos bukott lovag szelleme kísért, szokott névtelenségének álczája alatt… És pedig ugyancsak lóhátról beszélve, pöffeszkedő, hetyke hangon, maga nagyzó kopezihór módjára, — mintha csak az övé volna a történelem nagy birodalma, egész a diófáig… De majd leszállítjuk mi ő kegyelmét az ugorkafáról, mert — eb ura fakó! s aztán tudunk mi is, ha kell, kuruczúl beszélni!

Vádol bennünket, hogy Tökölyvel s kuruczaival rokonszenvezünk, míg ő, a gyámoltalan, borisszák Apafit magasztalja; nem irigyeljük sem ízlését, sem ítéletét, mi azonban soha sem fogjuk titkolni vagy szégyenleni a szabadság és magyarság ama vitéz — bár szerencsétlen — bajnokai iránt táplált köteles sympathiánkat; azt pedig bátran kijelentjük, hogy egy Apafit Tököly Imrével szerintünk tehetség és ügyesség dolgában még csak párvonalba állítni sem lehet.

– És folytatja, ebben a hangnemben egészen a cikk végéig, amikor is arról ír, miért fontos, hogy az ember a maga neve alatt jelentesse meg az írásait. 

Tehettük volna ezt, az igaz, álnév alatt, vagy a ritter szokása szerint, névtelenül is: de mi minden okmányközlés vagy általában nem napi érdekű közlemény alá szeretjük nevünket odaírni; nem hiúságból, hanem hogy a közlés hitelességéért feleljünk, mert mi közvetlen kútfőkből, levéltári kutatások nyomán szoktunk és fogunk is dolgozni! Ennyit a kóborló ritternek ; hadd lássa, hogy állításainknak s eljárásunknak urai vagyunk, s hadd győződjék meg, hogy nem ijedünk meg ö kegyelmétől, akárminő magas paripáról beszél is, — sőt negédes támadásit kuruczosan visszavágjuk ! T. K.

– A névtelen kritikus válaszol, de ez csak olaj a tűzre. A Századok következő számában elhelyezett viszontválaszában Thaly – amennyiben ez még egyáltalán lehetséges – emeli a tétet. 

A Budapesti Közlöny szerencsétlen álorczás lovagját csak nem engedi nyugodni a nagy úrhatnámság, elbizakodás, és éghasogató hiúságának sértődött érzete. Csupán az ő éktelen tombolásaihoz méltó poronddá aljasítja a „kóborló ritter” a komoly hivatalos lap június 4-iki számának ama hasábját, melyen a múlt füzetünkben foglalt válasz alkalmából, értelmetlen, zagyva elmeficzánkolasait producalja. Tárgyhoz szóló, higgadt felelettel e pöffeszkedésben válaszunk egyik tételére sem találkozunk, jónak látván a kóbor ritter fölsorolt érveink elől kitérni; — de van aztán benne annál több „nyelvelés", „fiakkeres modor," „eszmezavarodás" és „gorombaság" s több efféle szemen szedett finomságok, továbbá — s ez jellemzi a rittert kiválólag — ráfogásnak ráfogásra halmozása, s alaptalan, tendentiosus ferdítés! Valóban, az álczás hadonár akármelyik pesti bérkocsison túltesz, úgy, hogy ily modor a kóborló ritterre csak a nagy-körösi csárdás tanyákon ragadhatott… Különben is, a bukott ritter czikkei oly silányok és durvák, hogy maga koholójuk is (még Ő is!) szégyenli nevét alájuk irni, a rejtekből lövöldözi kajánsága epéjébe mártott, de tompa és lehulló nyilait, — nyílt sisakkal álló ellenfelére. Ez is nemes virtus.

– Az önmagával és a világgal hadakozó Thalyt korábban is felzaklatták a névtelen kritikák. Pályájának legelején, miután megjelenik első – ekkor még valódi – kuruc költészetet tartalmazó kötete, egy „–y—f.” név mögött rejtőzködő kritikus a lábjegyzetein élcelődik: „Azok sokszor feleslegesek, hibások vagy semmit mondók, többször együgyüek, s a dolog mélyére vagy lényegére sohasem hatók.” Thaly a Koszorú című folyóirat hasábjain indulatosan válaszol. 

Eltekintve attól, hogy az ismertetés alólírt irányában némi malitiával van írva, a mi különösen az előbeszédből vagy a jegyzetekből kikapott idézetekből tűnik ki, midőn –y—f. úr csakhogy ferde értelmet kerekíthessen ki, a gyűjtő eljárását igazoló pontokat elhagyogatja – a mint egy két helyütt idézni is fogjuk – eltekintve mondjuk ettől, a czikknek két hibája is van. Első: gyakorta ellenkezik önmagával; második: hogy egyoldalu (…) Bíráló vagy ne kételkedjék, vagy bírja állításaimat megczáfolni. Készakarva hibásan, elferdítve pedig ne idézzen…

– Ez már a szerkesztőnek, Arany Jánosnak is sok. Lábjegyzetet fűz Thaly soraihoz, amelyben kissé méltatlankodva inti önmérsékletre a történészt.

 Thaly K. úr örülhet, hogy ily korban, midőn csaknem minden uj könyvet „agyon hallgatnak”, gyüjteménye annyi figyelmet ébresztett. Ime y—f. után már ismét Sz. I. az „Apróságok” írója lapunkban, bizonyítja érdekeltségét iránta, habár szintén hibát fedez is fel… De mikép merjük közleni, miután előre nem tudhatjuk, csupa dicséret lesz-e, vagy hibáztatás is fordul elő benne: s akkor gyűjtő előáll s ilyen hangon, hogy malitia, nem való, stb.? Ily hangra y—f. modora sem jogositaná fel Thalyt. Mikor tanuljuk már tűrni a véleményeket! Szerk.

– 1880: Thaly szokott terjengős, patetikus, archaizáló, régieskedő hangján történelmi tanulmányt ír. Ocskayról szóló könyvének rögtön az első oldalán eligazítja az olvasót erkölcsi állásfoglalás ügyében. Az ódivatú szavak, régies igealakok, és a rengeteg „vala”, „födözte”, „lött” és „tött” miatt Thaly olvasójában (és később: életrajzírójában) okkal alakul ki a benyomás, hogy a Rákóczi-korabeli levelek nyelve modernebbül hangzik, mint Thaly néhány sora.

Bécs és Brünn környéke egyaránt jól ismeri, és rettegi vala őt; Ausztria s Morva határszéli lakói pedig – kiknek több éven át rettentő ostoruk volt – páni félelmökben úgy hítták, hogy „a tűz fejedelme” „Rákóczi villáma”. Valójában, a lovas vezér Ocskay oly sebes, tüzes, rémítő és romboló vala, mint az isten-nyila; olyan gyorsan, olyan pusztítva járt… Hős volt, tagadhatatlanúl; de jellemtelen ember és a legocsmányabb, többszörös áruló. Vitézi kardját nem egyszer gyilkosmódra kiontott vérrel mocskolá be; jellemszilárdságról, erkölcsről, becsűletről fogalma sem vala. Nagy szószátyár, híres dicsekedő, hamisan esküvő, hitszegő, mások felett mód nélkül hatalmaskodó; megrögzött iszákos, korhely, parázna és garázda, szegényembereket nyomorító.

– 1882: Thaly talán élete legőszintébb mondataiban szakmáját a csizmadia tevékenységéhez hasonlítja, aki régi bőrökből fércel össze új szövedékeket. Amikor Kassáról egy szerkesztő barátja (Thaly megfogalmazásában: egy igaz kuruc) cikket kér tőle az Abauj-Kassai Közlöny című hetilapba, így kezdi írását:

A történetíró dolgozószobája hasonlít a csizmadia-műhelyhez. Mint a kiszabott és kiszabandó bőrök vannak itt mindenfelé kiterítve, széttárva a pergamen oklevelek, százados fakó, sárga írások, levéltári jegyzetek, kivonatok; és mint a lábtyűművész dolgozótőkéjén ott hever a sámfa, ráma, csirizes fatál, dikics stb. – úgy hevernek szanaszét a régibb, és újabb könyvek, kéziratok a történetbúvár íróasztalán.

Így ülök én is, töméntelen kiterített oklevél, regesta és kitárt könyvek, szakmunkák halmaza között, és foltozgatom össze a szétrongyollott magyar dicsőséget, régi szép időkből maradt fényes kordovándarabokból.

– 1902: Thaly összeomlik, amikor örökbefogadott fia, Thalwitzer Károly hadapródiskolai növendék, akire nevét, vagyonát, nemességét ruházta, nyomasztó szeretete elől az öngyilkosságba menekül. Pávai Vajna Gábornak, állami kórházi főorvosnak, barátjának és háziorvosának panaszkodik.

Minden olyan szép, csak a lelkem szomorú.

 Pávai Vajna igyekszik vigasztalni: 

Eszembe jutott az öreg Mikes, aki szintén így kesergett elveszett hazáján, Te pedig kedves fiadon.

– 1904: Thaly szeme romlik, a másolt levelekre kék, piros, és zöld ceruzákkal ír rá. Egy tőle teljesen szokatlan, rendezetlen, zavaros kézírású levélen testi nyavalyáiról kesereg Benczúr Gyulánénak. 

Méltóságos Asszonyom!

Hosszas betegségekből elgyötörve, kedélyem frissessége is megtört, úgy, hogy a szép levélre nem kuruczvilági ódon nyelven (pediglen tudnék is talám), hanem csak így modern magyarul felelek. 42 esztendeje búvárkodom én már a Rákóczi-kort, s átkutattam az idevonatkozó bel- és külföldi levéltárakat, legalább 300-at …

(levél oldalára ráírva): Bocsánat e kesze-kusza levélért, de hát köszvényes kézzel karmolásztam.

– Végül 1909: Thaly Kálmán élete utolsó napjainak egyikén Bécsben vonatra száll, és elbúcsúzik egy fiatal bécsi levéltárostól, Szekfű Gyulától, aki így emlékszik vissza az utolsó találkozásukra: 

Thaly Kálmánt én soha se vádoltam tudatos hamisítással vagy valótlansággal. Különös véletlenből én voltam az, aki őt utolsó útján, pár nappal halála előtt, Bécsben fogadtam, vele voltam este, míg le nem feküdt, s reggel vasútra kísértem. Szegény, megtört roncs volt már, magatehetetlensége mélyen hatott rám.

- Szekfű néhány év múlva lerántja a leplet Thaly hamis Rákóczi kultuszáról, és ezzel akaratlanul is egy hatalmas politikai botrány főszereplője és kontrollját vesztett hecckapmány áldozata lesz. Visszaemlékezésében a Thaly iránt érzett szánalom és a történészi becsület küzd:

Dehogy is bántottam volna emlékét; tudományos módszerének hibáit – ha egyszer felismerni véltem – kötelességem volt megmondani, annyival inkább, minél károsabbnak láttam hatását.

A történet itt folytatódik.

A bejegyzés trackback címe:

http://neve412.blog.hu/api/trackback/id/tr887484870

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.