Az áruló neve: 412

Éva nehezen tette túl magát

2015. május 19. - A szerzők

A regény előző része itt olvasható. 

Éva nehezen tette túl magát a Bottyánnal való legutóbbi találkozón. Teljesen feldúlta a kapatos férfi látványa, szánalmas küzdelme a józanság visszaszerzésére és a megvert kutya tekintet, amivel engesztelni próbálta. És ami ennél is jobban zavarta, az a saját feszültsége volt ezek láttán. Pontosan ugyanaz a feszültség, amit akkor érzett, mikor egykori egyetemi szerelme egy kiadós felesezés után Chomskyról magyarázott összefüggéstelenül egy nagyobb társaságnak, vagy még inkább, mint amit akkor, mikor egy délután hazaérve szemmel láthatólag tök részeg apját a mosogatás megoldhatatlan feladatával birkózva találta. Meg még sok más délutánon, amikor nem a mosogatást, hanem a csörgő telefon megtalálását, a megfelelő szótárkötet megfelelő helyen való fellapozását vagy egy egyszerű kérdés rövid és tömör megválaszolását tette lehetetlenné a benne lévő alkoholmennyiség.

Bottyán iránt érzett haragjában most apját sem hívta fel, inkább felhasználta a családtagjaival és saját életével való elégedetlenségének energiáját, hogy belekezdjen egy ideje dédelgetett tervébe, egy blog írásába. A barátait már évek óta nem szívesen terhelte a lelki problémáival, ha a pszichológiával kapcsolatban nem is, de a pszichológusokkal kapcsolatban feltétlenül szkeptikus volt. De úgy érezte, ha kiírja magából, ami zavarja, és később elolvassa, az talán segít tisztábban látni, könnyebben elfogadni és meglátni, hol lehet a kiút. A naplóírás persze kézenfekvőbb megoldás lett volna, de Éva szerette volna, ha a saját kitartásán kívül más motivációja is akad, és egy elképzelt egyre gyarapodó közönség erre épp alkalmasnak látszott. Belefogott hát, anélkül, hogy nagyon kitalálta volna, miről is akar írni voltaképpen.

A nevem Eliza.

Könnyen belátható problémái nem voltak az életének. Az, hogy harmincon valamivel túl két éve egyedül élt, nem számított kirívó esetnek és nem is zavarta különösebben. Voltak komoly kapcsolatai korábban, és nem a gimnazisták vagy fiatal egyetemisták standardjai szerint komolyak, vagyis legalább 2-3 hónaposak, hanem több éves, részben egy háztartásban leélt kapcsolatok. Képes vagyok együtt élni valakivel, és ez a lényeg, nem az, hogy éppen most van-e valaki, gondolta mindig. Szerencsére unokák iránti követelőzéssel egyik szülője sem zaklatta, így békésen éldegélt azzal az érzéssel, hogy nyilván lesz majd gyereke egy nap, ha őszintén elkezd vágyni rá. Egyelőre erről szó sem volt, sőt, valami nyomasztó szorongás jött rá, ha csak eszébe jutott is, hogy gyereke születhet. Legutóbbi szakításánál, mely egy három éves, nagyrészt boldog időszakot zárt le, Éva akkor döntött végérvényesen a külön költözés mellett, mikor nála néhány évvel idősebb barátja azt vágta a fejéhez, hogy túl önző ahhoz, hogy gyereket szüljön és neveljen, és hogy azért nem akar hallani sem erről, mert fél a kötöttségtől. Évát nem is a sértés háborította fel, hanem annak biztos tudata, hogy ez az ember, akivel együtt él évek óta, semmit nem ért belőle, egyáltalán nem ismeri őt. Tökéletesen persze ő sem érti saját magát, de azt tudja, hogy ez ebben a formában egyáltalán nem igaz rá. Ezen például sokat gondolkozott azóta.

Apám.

Anyám.

Évát fellelkesítette az írás. Ahogy megpróbálta szülei lényegét, számára legmeghatározóbb tulajdonságait összeszedni, rájött, hogy a róluk kialakuló lenyomat egészen más jellegű, mint ami a hétköznapokban látszik. Egyszerre volt az utolsó betűig igaz, mégis teljesen idegen a történetük és a személyük is. Ahogy nem családtagokként, hanem egy történet szereplőiként gondolt rájuk, valahogy sokkal egyszerűbbnek tűnt minden, amin keresztülmentek. Sokkal több volt benne a hasonlóság mások életével, jobban megtalálta benne az egyértelmű összefüggéseket. Már önmagában az is döbbenetes élmény volt, amikor elkezdte számolgatni, egy-egy esemény idején mennyi idősek voltak a szülei, és rájött, bizonyos dolgokat könnyebben el tud fogadni és meg tud érteni akkor, ha észben tartja, jelentősen fiatalabbak voltak, mint ő most.

Rozi néni.

Éva azzal az elképzeléssel utazott le Pipi nénihez, hogy rendet tesz a családkutatással kapcsolatos dolgok közt. Gondolkozott rajta, hogy egyszerűen emailben írja meg a néninek, hogy nem szeretne a továbbiakban intézkedni helyette, de valahogy nem vitte rá a lélek, hogy ilyen egyszerűen letudja a dolgot. Nyár volt, szép idő, miért ne utazott volna le? De a dolgok nem várt fordulatot vettek, amikor Éva bejelentésére Pipi néni a rémület és sértettség olyan elegyével reagált, amivel szemben nehéz volt józannak maradni.

- Most akkor tényleg félbe akarod hagyni a kutatást?

- Nem a kutatást akarom félbehagyni, egyébként sem én akarok itt kutatni, csak azt mondtam, jó lenne, ha át tudnád venni tőlem a találkozókat. Gyere fel Pestre bármikor, nálam megalhatsz, de ha ahhoz nincs kedved, mehetsz anyához is, náluk kényelmesebb. Találkozz te Bottyánnal, igazán érdekes történetei vannak, érdemes meghallgatni! Értsd meg, nem tudok erre ennyi időt szánni!

- Igazán nem értem, miért lenne olyan nagy leterheltség néhány hetente egy rövid találkozó.

- Néhány hetente? Viccelsz? Volt olyan hét, hogy háromszor is felhívott!

- Ezt eddig nem említetted. Éppenséggel egy ideje alig is hallottam tőled valamit arról, hogyan állnak a kutatások. És akkor most azt mondod, hogy ez túl sok idődet veszi el.

- Nem akarok mostanában többet találkozni vele.

- Jó, hát nem akarsz. Én pedig nem tudok Pestre utazgatni mostanában. Van fogalmad róla, mennyire megterheli az embert az én koromban? Legyél egy kis megértéssel. Nem fog ez már soká tartani, kicsit legyél még ott helyettem.

Éva egyáltalán nem értette ezt a makacs elzárkózást, de végül feladta, úgyhogy ebben maradtak. Az a furcsa érzése támadt, hogy Pipi néni igazából fél, hogy maga találkozzon a genealógussal. Ez teljesen értelmetlennek tűnt ugyan, mégis a nénikéje arcán látott félelem volt az, ami miatt végül ő engedett.

pict0321.JPG

A történet itt folytatódik.

A bejegyzés trackback címe:

http://neve412.blog.hu/api/trackback/id/tr357471174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.