Az áruló neve: 412

Ígéretéhez híven

2015. május 15. - A szerzők

A regény előző része itt olvasható

Ígéretéhez híven másnap Bottyán a titkos levéltár titkos történetének kezdeteit próbálta rekonstruálni. Ehhez elsősorban olyan cikkekre volt szüksége, amelyek különféle történelmi folyóiratokban jelentek meg.

Ráadásul nagyrészt a 19. században, mert a Rákóczi levéltár története láthatóan ekkoriban foglalkoztatta igazán a történészeket. Miután sok folyóirat sok számára is szüksége volt, a genealógus ezúttal nem akarta kérőcédulák kitöltésével és felesleges várakozással vesztegetni az idejét, inkább olyan könyvtárat választott, amely minél több folyóiratot szabadpolcon tart. Az Akadémiai Könyvtár olvasóterme éppen ilyen hely volt, Bottyán tehát – miután ivott egy erősre főzött forró presszókávét egy közeli kávézóban – a Dunapart felé vette az irányt, és az Akadémia épületének hátsó bejáratán keresztül megérkezett a könyvtárba.

Nekiállt olvasni. A titkos levéltár története bonyolultabbnak és érdekesebbnek is tűnt, mint számított rá, és hamar elérkezett az ebédidő. Egy közeli indiai éttermet választott, azután pedig visszatért a reggeli kávézóba egy capuccino kedvéért. A kávét bizalmi kérdésnek tartotta, szigorú szempontok szerint választotta ki azt a kevés helyet Budapesten, ahol hajlandó volt meginni. A könyvtári büfé nem tartozott ezek közé.

A capuccino felett álmosan elbambult. Nem sok kedve maradt visszamenni a könyvtárba, ahol nem volna más választása, mint az asztalra dőlve elaludni. Milyen jó lenne, gondolta, ha egy a mostanihoz hasonló helyen sört iszogatva olvashatna!

Ekkor érte a felismerés, hogy ez a terv korántsem olyan megvalósíthatatlan, mint amilyennek elsőre tűnt. Tulajdonképpen korábban is eszébe juthatott volna. A kutatás során előre vehet olyan ügyeket, amelyek nem kötik a könyvtárhoz. A megoldás a genealógus jól felszerelt táskájában rejlett.

Több hasznos DVD-t hordott állandó jelleggel magánál. Az egyik az a genealógiai adattár volt, amelyen számos szakkönyv volt kereshető változatban, és amelynek segítségével nemesi családok családfáit gyorsan át tudta tekinteni. Két másikon – és ez jutott eszébe a capuccinot kortyolva – néhány történelmi folyóirat évfolyamai szerepelt szintén kereshető formátumban. Bár korántsem volt itt meg minden szükséges folyóirat, Bottyánnak eszébe jutott, hogy kiváló alkalom adódott arra, hogy a laptopjára telepített VPN kapcsolatot tesztelje. A kapcsolat segítségével belép valamelyik egyetem vagy akadémiai kutatóintézet számítógépes rendszerébe, és hozzáfér azokhoz az adatbázisokhoz, amelyekre az adott intézet elő van fizetve. Volt márpedig egy viszonylag friss, igen hasznos adatbázis, amelyen számos fontos folyóirat megtalálható volt, amely Bottyán DVD-in nem szerepelt. Erre minden rendesebb egyetem előfizetett. Bár Bottyán sem kutatóintézeti munkatárs, sem egyetemi oktató nem volt, bőséggel voltak barátai, akik ellátták a megfelelő jelszavakkal, és olyan hozzáférésekkel, hogy egy szélessávú nettel rendelkező kávézóból lényegében mindent le tudott tölteni, amire pillanatnyilag szüksége volt. A mai délutánt eltöltheti ezeknek a folyóiratoknak az átolvasásával, nincsen tehát a könyvtárhoz kötve!

A következő órákat rendkívül felszabadult hangulatban töltötte annak a sörözőnek egy asztalánál, ahol Évával szokott találkozni. Felnyitotta a laptopját, betette az egyik DVD-t, megnyitotta a VPN kapcsolatot, és rendelt egy könnyű sört.

Az órák teltek. A könyvtár története fokozatosan rajzolódott ki. Bottyán lelkes volt, és időnként újabb italt rendelt. Este hétkor Éva hívta, megbeszélték, hogy a munkából hazafelé benéz.

 

***

 

habos_146503_39721_n.png- Tegnap …. ott hagytuk el a történetet, hogy, ööö, Rákóczi, aki nagyon is tudatában volt az izé, hadi levéltár fontosságának, becsomagolta az egészet, éééés elvitte Lengyelországba. Később aaaz Aspremont gróf nagy titokban visszavásárolta. De izé, mi történt … a kettő közt? – A mondatok nagyjából rendben voltak, de Bottyán maga is meglepődött, hogy mennyire nehezen sikerült mindezt rendesen kimondania. A csendes magányban megivott sörök észrevétlenül tompították el, csak most szembesült vele, hogy nagyon kell koncentrálnia, ha nem akarja, hogy összeakadjon a nyelve. Ahogy belejött az előadásba, egyre jobban tudott úgy csinálni, mintha józan volna, de azt hiába remélte, hogy a nő jókedvűen elsiklik az állapota felett. Éva azonnal bezárult, végig tartózkodóan, összeráncolt homlokkal ült. Nem engedte, hogy Bottyán sört rendeljen neki, teát kért. Láthatóan kellemetlenül érezte magát.

- Aaaa kulcsfigura egy bizonyos Jávorka. … Jávorka Ádám. – próbálta magyarázni Bottyán, miután nagyot kortyolt egy sebtiben rendelt nagy pohár csapvízből, amelytől azt remélte, segíti kijózanodni. – Ő kapta el Ocskayt. A katonája volt, de nem sokáig bírta… Amikor Ocskay átállt, megesküdött, hogy elfogja. Két évvel később el is fogta… Az könyörgött, de átadta a kurucoknak. Elítélték, kivégezték.

- Jávorka ellenszenves – mondta elutasítóan Éva.

- Na! Azért ezt ne…, ne siessük el! Talán neki köszönhetjük, hogy a levéltár visszakerült a Jaroszlóból. A kuruc emigrációból.

- Azt olvastam, hogy Rákóczi Rodostóban bujdosott.

100_7148.JPG- A végén igen… Rodostóban, Törökországban. – Bottyán, ha egészen lassan beszélt, összefüggően fejezte ki magát – De előtte a francia királyi udvar vendége volt… Azelőtt pedig Lengyelországban volt a saját birtokain. A viszocskai kastélyban… És nem igazán bujdosott. Franciaországban eléggé nagyvilági életet élt. Kártya partikon vett részt az udvarban… Vadászott a királlyal… Biliárdozott… Volt kaszinója, ahol tiltott szerencsejáték ment… Abból próbálta eltartani a kíséretét meg a lovait. Aztán ott voltak a hercegkisasszonyok. Akiknek udvarolt… Egyszerre kettőbe volt szerelmes… Tépelődött, hogy melyiknek vallja meg az érzelmeit. Az egyik házas is volt. Gyereket várt… De Rákóczit a nők öregembernek látták, pedig… fiatalabb volt nálam – mondta Bottyán szomorúan, nagy kortyokban ivott a vízből, majd folytatta – De a fegyverletétel után Rákóczi először nem Versailles-ba ment. Hanem lengyel területekre. És ez a lényeg… Munkácson becsomagolta a levéltárat. Aztán – direkt utána néztem magának – hordókba tetette. Hogy mindenki azt higgye, bor. Katonák kísérték Lengyelországba… Azt olvastam, hogy a hordókat szánokon vitték. Át a Beszkidek hóval telt szorosain. Jaroszló felé.

- Az az érdekes… – folytatta, majd teljesen kiitta a vizespoharát, és gyorsan rendelt egy presszókávét is – Hogy amikor udvartartásával Franciaországba utazott…, nem vitte magával a levéltárat. Talán nem akarta, hogy az utazás alatt baj érje. Selyemszalagokkal átkötötték a levélcsomagokat. Majd megint ládákba tettét és lepecsételték őket. És szépen ottmaradtak Rákóczi lengyel birtokán. Amit onnan is lehet tudni…, hogy 1720 körül azt írja Törökországban…, hogy az Emlékiratait emlékezetből kell összeraknia. Ott tehát biztos, hogy nem voltak vele.

- Hogy jön ide Jávorka?

- Jávorka sem fogadta el a békét 1711-ben. De nem is menekült el. Valamit kavart az országban. Felismerték és elfogták. Nem segített rajta, hogy mindenki tudta róla, hogy ő juttatta vérpadra Ocskayt. Mindenesetre nem várta meg, hogy kivégezzék. Valahogy ügyesen megszökött. Csatlakozott a lengyel emigrációhoz. Ő végül ott is maradt. Lényegében két emigráció volt. Az egyik az idős fejedelemmel Rodostóban. A másik Jaroszló környékén, lengyelföldön. Telt-múlt az idő. Rákóczi már nem élt. Több mint harminc évvel a fegyverletétel után már kevesen emlékeztek a szabadságharcra. Jávorka elkezdett levelezni magyarországi rokonaival. Például a két fiával, akik itt éltek. Az egyik abba az érsekújvári ferences rendházba állt szerzetesnek, amelyikbe Ocskayt temették. A dolgok összefüggenek… Jávorka különféle szívességeket kért és tett. De már nem annyira politikai jellegűeket. Inkább olyasmit, hogy például tokaji borokat vásárolt. Hosszas levelezés és szervezés árán sikerült Forgách Simon tábornok családi levéltárat is hazajuttatnia. Amiért egy szép arany zsebórát vettek neki a Forgách rokonok Bécsben. Valószínű, hogy a Rákóczi levéltárat is neki köszönhetjük. Az biztos, hogy felvette a kapcsolatot Aspremont István gróffal. És nem nehéz kitalálni, hogy ez a levéltár ügyében történhetett.

Bottyán egyre hosszabb mondatokkal kísérletezett. Egészen jól ment neki, de méltánytalannak tartotta, hogy úgy kellett küzdenie, hogy a nő egyáltalán nem ivott. Az újabb kávéja, ma már a negyedik, kiegyensúlyozottabbá tette a küzdelmet.

- Összefoglalva az eddigieket. Nagyon sok alkalma lehetett az Ocskay levélnek elhagynia a titkos archívumot. Akár Munkácson, akár Lengyelországban. Akár Párizsba is elvihette Rákóczi. De mindez mégsem nagyon valószínű, mert akkor inkább végleg elveszett volna. Nem került volna elő. Én továbbra is valószínűnek tartom, hogy nem sokkal azelőtt hagyta el a gyűjteményt, hogy a történészek rávetették magukat a 19. század hatvanas éveiben. Valami Vasvörösváron történhetett az Erdődy toronyban.

- És amikor becsomagolták, selyemszalaggal átkötötték, meg beládázták a leveleket, nem volt valami katalógus, hogy tudjuk, hogy a mi levelünk ott volt-e? – kérdezte Éva.

- Ez nagyon jó kérdés! – Bottyán már annak is örült, hogy a nő egyáltalán megszólalt, és nem neheztelt – Nem katalógus, hanem úgynevezett repertórium készült. Több is egyébként. De ezek nem voltak soha teljesek, és nagyon megbízhatók sem. És sokszor nem is minden levelet sorolnak fel, csak a leveleket tartalmazó mappákat. Nézzen ide például – Bottyán elővette a fénymásolatait – itt az áll, hogy „Fasc. 28. Indifferentes literae”. Azaz a 28-as kötegben lényegtelen levelek vannak. Vajon itt volt a miénk is?

- Vicces egyébként, – folytatta, mert Éva szokás szerint nem válaszolt – hogy az egyik repertóriumot, amelyik pont azelőtt készült, hogy Magyarországról Lengyelországba menekítették a leveleket, ott felejtették Munkácson. Képzelheti, hogy milyen arcot vágtak a császáriak, amikor a fegyverletétel után megtalálták a fejedelem politikai levelezésének a katalógusát. Ebből kiderült, hogy kapcsolatban állt a franciákkal, oroszokkal, lengyelekkel, Konstantinápollyal, Velencével, Rómával, sőt a hollandokkal is. De magukat a leveleket már nem találták ott. Rákóczi összeköttetéseinek tartalmáról már semmit nem tudtak meg. És főleg akkor üthette meg őket a guta, amikor ezt látták: – mutatta a fénymásolaton – „Fasc. 43. Diversae claves literarum.” Különféle rejtjel kulcsok. Ezért a 43-as papírkötegért sokat adtak volna az osztrák ügynökök a harcok alatt.

Csönd volt, a nő nem érezte, hogy meg kéne szólalnia, Bottyánnak pedig elfogyott a mondanivalója. Azért erőtlenül próbálkozott kialakítani valami beszélgetés félét.

- Nem is mondta eddig, hogy mit dolgozik…

- A civil szférában dolgozom. Közösségfejlesztés.

Ennyiben maradtak.

A történet itt folytatódik.

A bejegyzés trackback címe:

http://neve412.blog.hu/api/trackback/id/tr467456900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Logar 2015.05.17. 21:00:05

Kedves Szerzők!

Ma már vasárnap este van (majdnem 9 óra) és még nem jelent meg a folytatás. Nagyon izgi a dolog. Kérlek tegyétek ki a folyatást.
Köszi.
Pista (Los Angeles)

A szerzők 2015.05.17. 21:03:43

@Logar: Kedves Pista, a folytatás reggel 8-kor megjelent a blogon, csak elfelejtettük az utolsó előtti bejegyzés végére beilleszteni az előre mutató linket. Most megtörtént, köszönjük, hogy felhívta rá a figyelmünk. Üdv: A szerzők