Az áruló neve: 412

Szilvi telefonhívása

2015. május 08. - A szerzők

A regény előző része itt olvasható.

Szilvi telefonhívása több szempontból váratlanul érte Évát. Először is az időpontja miatt: éjjel kettő volt, vasárnap. Másrészt Szilvi soha nem telefonált. Elvből. A telefon számára praktikus ügyek intézését szolgáló munkaeszköz volt, semmilyen személyes témában nem alkalmazható. Éva sokszor nevetett Szilvi makacsságán, máskor bosszankodott, hogy nem lehet elérni, mert nem hogy nem telefonál, de fel sem veszi a telefont, de tisztelte barátnőjét kitartásáért. El kellett ismernie, hogy barátságuknak eddig még mindig jót tett, hogy ha nem tudtak találkozni, akkor telefonálás helyett inkább leveleztek, pontosabban emaileztek. Ez letisztította gondolataikat, segített benne, hogy ne reagáljanak túl elhamarkodottan, hogy ne bántsák meg egymást, ha nem életbevágóan fontos dologról van szó, ugyanakkor nagyon őszinték és kitárulkozók legyenek. És mivel a közvetlen beszélgetésre való vágyukat nem csillapították telefonálással, ezért mindig kellő motivációjuk volt a két-háromhetenkénti személyes találkozásra.

Így aztán amint meglátta Szilvi nevét a mobiltelefon kijelzőjén, Éva azonnal tudta, hogy valami nagyon fontos, netán rettenetes dolog történt.

- Éva, nem zavarlak? Nem aludtál? – Szilvi hangja lelkes és teljesen éber volt, Éva nem azt érezte, hogy megmondhatná az igazat.

- Nem, még épp fent vagyok. Baj van?

100_9599.JPG

- Nem, dehogy, csak most értem haza és valakinek el akartam mesélni, milyen fantasztikus estém volt. Van egy új lány a marketingen, nagyon helyes, ő hívott el többünket egy koncertre, ahol a jazz-zenész ismerősei játszottak, egy elég új helyen, és egyszerűen annyira szuper volt. Tök jó hely, nem is drága, és a zene is…

- Szilvi, te nem is szereted a jazzt. – undokul hangzott, de Szilvi nem vette észre.

- Tudom, de ez most más volt. Nem voltak túl sokan, de nagyon jó volt a hangulat, táncoltunk meg jókat beszélgettünk, a végén odajöttek a zenészek is, azok is mind olyan kedvesek voltak. Érdekes, hogy ha valaki nem magyar nyelvterületen nő fel, mennyire megmarad az akcentusa évek után is, még ha magyar is az anyanyelve.

- Ez most hogy jön ide?

- Csak mert az egyik srác Amerikában élt két évvel ezelőttig, a szülei kicsi korában mentek ki, vele beszélgettem egy csomót, és annyira tetszett, ahogy kiejtette a dolgokat, csomót nevettem, persze nem is igen értette, miért. Biztos azt gondolta, sokat ittam. Mondjuk tényleg, de azért nem annyira. Táncolni mindenesetre még a végén is tudtam. De most komolyan, annyira jó ez a hely! Muszáj elmennünk együtt is valamikor! Jövő hétvégén ráérsz?

- Figyelj, ezt most így nem tudom megígérni, írok majd holnap, meg kell gondolnom. Csütörtök este úgyis találkozunk, emlékszel? Akkor is megbeszélhetjük.

- Ja, tényleg, persze. Jó, akkor megbeszéljük akkor. Addig utánakérdezek, mikor játszanak megint.

- A jazz-zenekar?

- Igen.

- Jó, kérdezd. Majd írd meg. Csütörtökön találkozunk.

- Oké, szia. Bocs, hogy zavartalak.

- Nem zavartál. Jó éjt. – nyomta ki a telefont Éva. Szilvi tényleg kicsit sokat ivott. Furcsa ez a lelkesedés, még hozzá képest is. Tetszik neki az amerikás magyar fiú, ez világos. Na de ezért hívott fel? Igen, valószínűleg ezért. Meglátjuk, lesz-e belőle valami.

Pillanatnyilag egyiküknek sem volt barátja, és némiképp élvezték is a szingli-lét előnyeit, de azért az évről-évre gyakoribbá váló esküvői meghívók és környezetükben az egy főre eső kisbabák növekvő száma sokszor elgondolkodtatta Évát. Anyámnak ennyi idős korában már két gyereke volt. Más világ volt akkor, az világos, de azért mégis. Nem mintha családra vágyott volna, a kisgyerekeket helyesnek látta, el is szórakoztatta őket valameddig, de a sajátjától idegen világba tartoztak. Örökké mégsem szeretett volna így élni, hiába volt sok kellemes eleme is a függetlenségnek. Szilvi ebben is más volt, látszólag nem izgatta magát ezen a témán, de a saját, egyébként tökéletesen karbantartott testével kapcsolatos félig vicces megjegyzései árulkodóak voltak.

A szuper bár közös meglátogatásából nem lett semmi, sőt, még a csütörtöki találka is elmaradt, Szilvi mondta le, állítólag közbejött neki valami plusz munka, amit Éva nagyon furcsállt. Szilvi ugyanis csak bizonyos keretek közt volt kapható késő esti irodában maradásokra, és mivel Tamás ezt pontosan tudta, ravaszul úgy osztotta a feladatokat, hogy tényleg a munkaidő teljen hasznos tevékenységekkel, viszont 6-7 óra tájban Szilvi felállhasson az íróasztaltól. Valami más lehet, biztos pasizik vagy az új társaságával bulizik ahelyett, hogy velem találkozna – gondolta Éva sértetten, és elhatározta, hogy csak azért is jól fogja magát érezni aznap, mikor találkozniuk kellett volna. Kikeresett és megnézett egy jónak tűnő filmet, ami valóban jól indult, sokáig le is kötötte, de sajnos épp az utolsó negyed órája vágta agyon az egészet azzal, hogy egészen banális megoldásokat adott az összes felvonultatott konfliktusra. Aztán hazafelé betért az egyik menő delikát üzletbe és vett kétféle francia sajtot, egy baguettet, némi ruccolát és koktélparadicsomot, hogy majd egy pohár vörösbor mellett fogyassza el őket zenehallgatás közben. Lakása ugyan sem lepukkant párizsi manzárd, sem tágas amerikai loft nem volt, ahol egy magányos fiatal nő vacsorája a filmekben olyan romantikus tud lenni, de ezek a hozzávalók a legunalmasabb környezetet is feldobták számára. A számlán látható összegről igyekezett nem tudomást venni, illetve azzal nyugtatta magát, hogy ha Szilvivel megy vacsorázni aznap este, akkor ennél többet költött volna. Ez nem volt egészen igaz, de a gondolat megnyugtatta.

Ilyen körülmények közt viszont a családfakutatóval való másnapi találkája is más színben tűnt fel. Valahogy fontosabb lett, mint eddig. Végül is, gondolkodott, a családommal foglalkozni van olyan fontos, mint a barátnőzés. És mégiscsak egy művelt és a maga módján vonzó férfival találkozik, nem valami beképzelt, elkényeztetett, magától elszállt zenésszel, aki unalmában szédíti a közönség kapatosabb nőtagjait. Olyan naiv tud lenni ez a Szilvi! Szerencsére ebben sem hasonlítanak, vele ilyesmi nem fordulhat elő.

Még azt nem tudta eldönteni, hogyan fogja tálalni a Pipi nénitől kapott két levelet. Nyilván nem kezdheti ezzel, az nagyon furcsa lenne. Ki kell várnia a megfelelő pillanatot. Akkor viszont végre tényleg valami izgalmas feladat elé állítja a férfit. Ilyet nyilván nem kap mindennap. A kávézóban azonban kissé kizökkent várakozó magabiztosságából: míg a genealógust hallgatta, rájött, hogy múltkori figyelmetlenségében nagy butaságot csinált. A nevekről és leszármazásokról beszélgetve eszébe sem jutott, hogy Bottyán nem is tudja, pontosan milyen családnevet kellene megtalálnia az Ocskay-féle anyagokban. De miért nem kérdezte meg? Amikor rádöbbent, mi a válasz, nagyon zavarba jött. Bottyán tudta, mit keressen, csak épp rosszul tudta. És ennek Éva volt az oka. Gyors arculatmentésként úgy tett, mintha valami apróságról lenne szó, de közben nagyon rosszul érezte magát. Nem lehetek ennyire idióta!

Bottyán arcán harag és megvetés látszott, mikor felfogta a helyzetet, aztán meg úgy kezdett el társalogni, mintha egy kisgyerekkel beszélne. Most már teljesen hülyének néz és le akar rázni megint, gondolta Éva, miközben próbálta fenntartani a társalgást. Aztán, az utolsó pillanatban, amikor a beszélgetés egyetlen lehetséges folytatása a búcsúzkodás volt, hirtelen megjelent arcán az anyjától automatikusan eltanult, bájos, fiatal nő mosoly, gondolkodás nélkül kijött a száján egy kedves, üres formaság, majd előkapta a borítékot. Nagyon meglepte, hogy annak épp olyan hatása volt a genealógusra, ahogy azt előre elképzelte. Rövid gyanakvás és némi szkepszis után fellelkesült, egészen megváltozott. Most nem egy kiadott penzumot végzett, hanem őszinte érdeklődéssel tapogatta, szagolgatta a papírokat, mintha élvezné az érintésüket, miközben mindvégig nagyon óvatosan és finoman bánt a nyilvánvalóan becses példányokkal. Érezhetően bizsergett a levegő, és Bottyán valahogy Évát is bevonta lelkesedésének tárgykörébe: teljesen másképp nézett rá, másképp beszélt hozzá. Határozottan kellemes érzés volt, még ha nem személyes bájainak, csak két régi papírlapnak köszönhette is ezt a figyelmet.

A történet itt folytatódik

A bejegyzés trackback címe:

http://neve412.blog.hu/api/trackback/id/tr977306762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.