Az áruló neve: 412

Évának két hete volt rá

2015. május 05. - A szerzők

A regény előző része itt olvasható.

Évának két hete volt rá, hogy felturbózza hiányos tudását a család történetével és Pipi néni voltaképpeni céljával kapcsolatban. Egyre világosabban érezte, hogy ez csak úgy fog menni, ha amennyire lehet, lelkileg távol tartja magától az ügyet. Professzionálisan, érzelemmentesen kell hozzáállni, és akkor minden rendben lesz. Azonnal neki is látott terve megvalósításának, mégpedig úgy, ahogy munkájában megszokta (vagyis ahogy jobb pillanataiban csinálni szokta): cselekvési terv és időbeosztás készítésével. A feladat fő része egyértelmű volt: Pipi nénivel kell beszélnie, mégpedig úgy, hogy ezúttal oda is figyel arra, amit mond. Ez egy darab somogyi kirándulást jelentett a következő két hétben. Hogy a dolog vonzerejét fokozza, beígért magának a Krisna-völgybeli látogatást, amit már nagyon régen tervezett. Ha tehette, a munkájába is mindig beleépített olyan elemeket, amelyek nem voltak ugyan feltétlenül szükségesek, de őt személyesen érdekelték és így fenntartották a lelkesedését akkor is, mikor máskülönben elfogyott volna. Ki kell szednie az öreg hölgyből, hogy mit is szeretne voltaképpen a családfakutatótól, illetve hogy vannak-e bármilyen olyasféle családi iratai, mint amelyeket Bottyán kért tőle. A két hét múlva esedékes találkozón pedig összeszedettebbnek és határozottabbnak kell lennie. Mindehhez alapvető, hogy minél hamarabb megegyezzen nagy-nagynénjével a látogatás időpontjában.

Haladéktalanul bekapcsolta laptopját, hogy még a kezdeti lelkesedését kihasználva lendítsen a dolgokon. Rövid emailjében jelezte, hogy találkozott a családfakutatóval, és első körben megbízta a közvetlen Ocskay-leszármazottak összeírásával. Ezen kívül megbeszélt vele egy következő alkalmat két hét múlvára, ami előtt azonban beszélni szeretne a nénivel. Szombat-vasárnapra le tudna menni, megfelelne-e ez Pipi néninek. Megnyugodva feküdt le aludni, bár még sokáig ébren forgolódott, a délután eseményein töprengve. Nem szerette az első találkozásokat, bárki legyen is a másik fél – túl sok volt benne a bizonytalanság. Úgy érezte, ma is rossz benyomást keltett a férfiban, aki biztosan nála sokkal határozottabb és jobban informált nőkhöz szokott. Mindegy, legközelebb máshogy lesz, amúgy pedig teljesen mindegy, mit gondol róla Bottyán, lényeg, hogy rendesen megcsinálja, amivel megbízták.

A hét második fele nyugodtan telt. Másnap reggel 10-re megérkezett Pipi néni válasza, hogy örül és várja szombaton. Napokig szervezték az egyetemistákat, akik persze most, hogy konkretizálódtak a feladatok, egyre-másra mondták le a részvételt, de ebben semmi szokatlan nem volt, nem először mentek keresztül ilyenen. Csütörtökön Éva rászánta magát, hogy felhívja anyját a kisautó miatt. Éva anyja a második házasságában élte egy jómódú vállalkozó kissé elkényeztetett feleségének kiegyensúlyozott mindennapjait, és persze volt saját kis bevásárló-szaladgáló autója, amit azonban hétvégén nemigen használt. Éva ezért nem egyszer kérte kölcsön a kis Fiat 500-at. Ennyi kérést nem érzett cikinek, anyja pedig tényleg szívesen adta. Úgy érződött, az utóbbi években nagyon zavarja, hogy lánya meglehetősen eltávolodott tőle, így minden módon, bár soha nem tolakodva igyekezett kedvére tenni Évának. Most is őszinte kedvességgel ígérte oda a kocsit, pénteki vacsorameghívással kiegészítve, amit Éva némi lelkiismeret-furdalással (egy hónapja nem találkoztak) el is fogadott.

A vacsora szokás szerint kissé feszengve indult: Éva csaknem hét év után sem tudta megszokni, hogy anyja második férje, Laci itt a házigazda, és bár Éva anyja minden kétséget kizárólag otthon van ebben a házban, ez róla, Éváról mégsem mondható el. Laci persze kedves volt vele mindig (miért is ne lett volna, hiszen szinte semmi dolguk nem volt egymással, Éva már felnőtt volt, mikor az anyját elvette), még azt is felajánlotta egyszer, évekkel ezelőtt, hogy Éva ott lakhat náluk a vendégszobában, amíg egy féléves külföldi ösztöndíj után nem talál normális lakást. De ezt Éva képtelen volt elfogadni, és valószínűleg akkor is képtelen lett volna, ha Laci nem a valóságnak megfelelő „vendégszoba” kifejezést használja, hanem valami mást, ami nem hangsúlyozza ennyire, hogy Éva maximum vendég lehet a házban. A kisautót mindenesetre megszerezte és élvezte, milyen jól megy – nem tartotta sokra anyja autóvezetői tudását, túlzottan óvatosnak érezte, ami éles kontrasztban állt az élet más területein mutatott magabiztosságával.

haz_blogra.jpg

Szombat hajnalban korán ébredt a madarakra. Jó érzés volt a szabadnap és a városon kívüli kirándulás tudatában kávézni, és kilenckor már több órányi ébrenlét és napsütésben való újságolvasás után elindulni, amikor éppen csak ébredeztek a szomszédok. Késő délelőtt ért le Somogyba, gyönyörű időben, nagy melegben, úgyhogy egy balatoni fürdőzést is betervezett másnapra. Pipi néni a szokott kedvességével várta, némi beszélgetés, ebéd és erős török kávé után pedig végre sikerült az eddig kínosan került témára térniük. Éva utólag kicsit csodálkozott Pipi néni kérdésein a családfakutatóval kapcsolatban: milyen benyomást tett rá, barátságos ember-e, hol találkoztak, és csak mindezen mellékesnek tűnő részletek után érdeklődött arról, hogy az összes megbeszélt kérdést feltette-e, és hogy végül miben állapodtak meg. Éva bevallotta, hogy nem nagyon állt a helyzet magaslatán, de ezt Pipi megnyugtató mosollyal fogadta, megjegyezve, hogy nem csodálja, rajta magán kívül a család többi tagja nem sokat tud a valóban létezett nemesi ősök életéről és történetéről. Őket ez a rész sosem érdekelte. Engem sem, gondolta Éva, de azért feltett pár kérdést a család múltjáról.

- De honnét jött ez az ötlet, hogy felkérj egy családkutatót? És miért épp most?

- Mondtam már, kislányom, a televízióban láttam ezt az embert egy beszélgetős műsorban, és olyan rendesnek, megbízhatónak tűnt. Már évek óta gondolkoztam rajta, hogy kellene egy ilyen kis kutatást csinálni, magam is nekiálltam volna, de utazgatással járna, könyvtárakba, levéltárakba járással, ehhez nekem már nincsen erőm. Meg aztán ami pénzbe mindez kerülne, abból egy ebben igazán jártas szakember jobb munkát elvégez, mint amit magam tudnék, nem igaz? – Éva hümmögött valami választ, majd hosszú csend ereszkedett a kis lugasra, élvezték a leveleken átszűrődő napsütést, a csendet, amit csak néha tört meg a szomszédos udvarokban káráló baromfi hangja. Éva lehunyt szemmel szinte elszenderedett, amikor meghallotta Pipi néni kissé bizonytalanná váló hangját.

- Meg aztán van itt nálam néhány régi papiros. Ezeket is olyan jó lenne megérteni, de hát tudod, én az ásatásokkal foglalkoztam inkább, a tárgyakkal, csontokkal, nem annyira a papírokkal. De régen volt az is.

- Akkor vannak régi keresztlevelek meg ilyesmik? Mert pont ilyeneket kért tőlem Bottyán.

- Keresztlevelek nincsenek, oklevelek sem. Van ez a két levél, vagy töredék, ezeket lehetne talán megmutatni Bottyán Árpádnak, ha olyan ember. – Éva itt ideges lett.

- Olyan milyen?

- Ha rendes. Ha meg lehet bízni benne. Megkérdezted tőle, hogy lehet-e titkosítást kérni a kutatási anyagaira? Hogy a megbízó megszabhatja-e, mi kerülhet nyilvánosságra és mi az, aminek titokban kell maradnia?

- Megkérdeztem, és ha jól értem, igen. De miért fontos ez?

- Mert ezek nem akármilyen iratok. Különlegesek. Nem lennék meglepve, ha ezeket tanulmányozva a megfelelő ember egészen váratlan felfedezésre jutna.

- És miért nem mondtad ezt korábban?

- Tudni akartam, milyen ember. Szerinted milyen. Azt mondod, rokonszenves.

- Nem mondtam, hogy rokonszenves. Átlagos, normális. Szerintem kicsit könnyen felkapja a vizet.

- Ezt hogy érted?

- Nagyra tartja magát, és ha nem tetszik neki, amit hall, megpróbál lerázni. Engem is megpróbált, mikor nem tudtam az összes apró kis kérdésére nyomban válaszolni. – Pipi néni megint elmosolyodott.

- Vagyis van benne szakmai önérzet és nem szeret tájékozatlan laikusokkal tárgyalni.

- Hát, ha nagyon akarod, fogalmazd így, de ez nekem azért kicsit furcsa ahhoz képest, hogy az a munkája, hogy laikusokkal tárgyaljon, nem? Aki tökéletesen ismeri a csodálatos családja történetét és az egész lakása kutyabőrökkel van kitapétázva, az nyilván nem tőle fog segítséget kérni a családfakutatásához. Nem is segítséget kérni! Megbízást adni, pénzért. Nem kevés pénzért… - Éva egészen felpaprikázta magát. Menjen, tárgyaljon Pipi néni ezzel a beképzelt alakkal, akinek ő nem elég tájékozott. Aztán lehiggadt. Ezt már átgondolta: semlegesség, professzionalitás. – Nem főzünk még egy kávét? Aztán megmutathatnád azokat az iratokat. Ha akarod. Mik azok különben, mi van rajtuk?

- Levelek.

- Levelek? És az miért lehet fontos ebben a kutatásban? Egyáltalán mit akarunk mi Bottyántól? Nem családfát, azt tudom. A család múltjának a történetét. Ilyesmit mondtál. Na de ez így nem sokat mond, lásd be. Ő is több támpontot akart volna, és épp azért nem vállalta majdnem a megbízást, mert nem igazán tudtam mit mondani neki. Most viszont hamarosan megint találkozunk, hozza a családfa részletet, amit kértem, és kellene további instrukciókat adni neki, mit keressen, merre induljon. Amit múltkor mondtál, hogy talán van valami tévedés a család hivatalos történetében, ezt mondtam neki, de ahogy ott és akkor kimondtam, magam is éreztem, amit itt nálad, mikor te beszéltél erről, nem vettem észre, hogy ez így túl tág. Hol keressen, melyik időszakban, a család melyik részében?

- Jó, gyere, tényleg főzhetünk még egy kávét, aztán megmutatom a leveleket. A leveleken van dátum, ez kijelöli az időpontot, és ha meglátod őket, megérted, miért gondolom azt, hogy meglepetést okozhatnak.

A török kávé elkészítésének ceremóniája szerencsésen eloszlatta a kettejük közt alakulófélben lévő feszültséget. Míg arra vártak, hogy a finomra őrölt kávépor harmadszor is felforrjon a szűk szájú rézedényben, minden figyelmüket lekötötte, hogy a felhabzó kávét abban a pillanatban vegyék el a tűzről, mikor még éppen nem futott ki. Most a gáztűzhelyen végezték a műveletet, de Évának eszébe jutott, hogy télen Pipi néni mindig a régi, fafűtéses sparhelten készítette, ami most is itt áll a sarokban.

- Használod még a sparheltet? – kérdezte. Azzal, hogy beszélgetni kezdett, jelezni akarta, részéről a rossz érzések szertefoszlottak. Pipi néni pedig megkönnyebbülten fogadta el a gesztust.

- Hogyne! Úgy október végétől, egészen márciusig-áprilisig rendszeresen. Húsvétra még sokszor fel van fűtve, főleg, ha vannak vendégek. Legjobban azon szeretek főzni, de magam miatt nincs sok értelme megrakni, hacsak fűteni nem akarok, arra meg nem mindig van szükség.

A kész kávét két pici üvegpohárral együtt bevitték magukkal a nappali-dolgozóként szolgáló helyiségbe, és Pipi néni az írókomódból felső fiókjának egyik kis, belső fiókjából elővett egy nagyméretű borítékot. A nagy fiókot olyan nehezen lehetett visszatolni, hogy Évának kellett segíteni. A borítékból előkerülő két levél viszont tényleg érdekes volt. Bizonyára Bottyánnak is tetszeni fog és megjön a kedve a családunkhoz, gondolta Éva, előre mosolyogva a várható hatáson.

- Miért nem mutattad ezeket soha? Szerintem anya sem tud róluk, sőt, a nagymama sem tudott, mert akkor biztos folyton emlegette volna.

- Nem is tudom, csak nemrégiben jutott eszembe, hogy vannak. – Pipi mintha zavarban lett volna, ahogy ezt mondta.

- És honnét kerültek elő? Családi papírok közt találtad? Nem lehet, hogy más érdekes dolgok is vannak még ott? Megnézted? – csak úgy záporoztak a kérdések, Pipi néni viszont most nem tűnt olyan lelkesnek, mint máskor, ha erről beszélhetett. Nem emlékszik, honnét került elő, más családi iratok nincsenek, a háború alatt kavarodott el az a néhány, ami volt (nyilván a felelőtlen dédmama miatt, tette hozzá Éva fejben a nagyanyjától unásig hallottakat). Majd témát váltott.

Valamiért nyilvánvalóan nem akart a papírok eredetéről beszélni, de valahogy Évának ez most természetesnek is tűnt, hiába mondta azt a racionális énje, hogy ezeket az információkat nagyon is fontos lenne megszerezni. Az ügy titokzatosságához kimondottan illett Pipi néni elzárkózása. Egy nemesi családban mindig is vannak titkok, amiről senki nem beszél, de mindenki tud róla valamit, és ehhez az egész titkolózásból szőtt építményhez teljesen illik, hogy senki nem fedi fel a forrásait. Így hát Éva sem háborgatta tovább a kérdést, elintézte magában azzal, hogy ha Bottyán rákérdezne a levelek eredetére, majd annyit mond, nem árulhatja el az eredetüket. Tetszett neki ez a gondolat. Van egy családi titok. Nem beszélhetek róla. A dolog vonzerejét cseppet sem rontotta, hogy ha akart volna, sem tudott volna beszélni, mivel maga sem tudott semmit, sőt, lehet, hogy Pipi néni sem, de ez most nem volt lényeges.

A délután további része jó hangulatban telt, este zongoraszonátákat hallgattak a régi lemezjátszón, közben mindketten olvastak, bár Éva többnyire csak nézte a könyve oldalait és a másnapot tervezgette. Korán feküdtek, keltek, a Krisna-falubeli látogatás is megvolt, ami után még beugrott a holmijáért, bár a kínált ebédet visszautasította. Evett a Krisnások ételeiből, és ez egyszer nem is bánta meg. Pipi néni üdítő vonásai közé tartozott, hogy ilyesmin soha nem sértődött meg. Tudta, hogy a dolgok sokszor másként alakulnak, mint ahogy az ember tervezi. Hogy néha igenis jobb megebédelni valahol, még akkor is, ha ebéddel várnak otthon. Így aztán ahelyett, hogy azon gondolkozott volna, hogy ez voltaképpen nem túl kedves vele szemben, inkább fogott pár dobozt és elcsomagolta Évának az étel felét. Jó lesz vacsorára vagy holnap ebédre.

A búcsúzkodás meglepően rövid és természetes lett, hiszen mindketten tudták, kapcsolatban maradnak. Közös ügyük volt, közös elintéznivalójuk. Írok, amint beszéltem Bottyánnal, ígérte Éva, de végül már aznap este írt, hogy rendben hazaért, útközben fürdött a Balatonban és az étel szokás szerint nagyon finom volt.

balaton_blogra.jpg

 

A történet itt folytatódik

A bejegyzés trackback címe:

http://neve412.blog.hu/api/trackback/id/tr807306752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.